DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Olaszországból jöhet az F1 legújabb csapata

Nem sokkal azt követően, hogy egy ködös kínai alakulatról szóltak a hírek, állítólag egy másik csapat is az F1-be készül - szándékaik olyan komolyak, hogy az alakulat vezetője ellátogatott Spielbergbe, hogy Ross Brawnnal tárgyaljon.

Persze az „új” relatív fogalom ebben az esetben: arról a szerb Zoran Stefanovicról van szó ugyanis, aki először a kétezres években játszott el először F1-es csapat indításával, Stefan GP néven. A gárda a sportágból kivonuló Toyota felszerelését akarta használni, és állítólag szerződést is kötött Kazuki Nakajimával, valamint Jacques Villeneuve-vel. Néhány évvel ezelőtt utánajártunk, hogy az egész projekt közelebb áll az átveréshez, mint a valósághoz, hiszen Stefanovicnak sem tapasztalata, legfőképpen pedig pénze sem volt arra, hogy egyáltalán megkísérelje a csatlakozást.



Ennek fényében mindenképp meglepő, hogy a Motorsport munkatársai megtalálták őt a spielbergi paddockban, aki nem is véletlenül tette tiszteletét a Red Bull Ringen. „Azért vagyok itt, hogy Ross Brawnnal találkozzak egy Olaszországban felállítandó F1-es csapatról” - nyilatkozta a kétes hátterű üzletember. „Mielőtt eljöttem volna Ausztriába, sikerült nyélbe ütnöm néhány nagyon fontos megállapodást. Elmondhatom, hogy a csapat központja Parmában lesz, elérhető távolságra egy szélcsatornától. Szintén szerződést kötöttem egy aerodinamikai specialistával, aki segít a projekt megvalósításában.”

Stefanovic abban reménykedik, hogy a következő egy év során minden építőelem a helyére kerül ahhoz, hogy megpályázzanak egy 2019-es helyet a rajtrácson. Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke nagyon szeretné tizenkettőre feltornázni a résztvevő alakulatok számát, de csak akkor hirdetik meg a tendert, ha megfelelőnek látják az időpontot. Nemrég egy kínai F1-es csapattal volt tele a nemzetközi sajtó, melyről semmit sem tudni azon kívül, hogy az alapítónak számító cég China F1 Racing Team Limitedre változtatta a nevét néhány héttel ezelőtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: