DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean a Red Bullokat szorongatta volna

A Haas versenyzője az időmérő főszereplőjévé vált, mivel az autója meghibásodás miatt a többiek nem tudtak javítani köridőiken. A francia a Red Bullok idejét szerette volna megfutni a hiba előtt.

Romain Grosjean körülbelül fél másodperccel maradt el az időmérő edzésen az energiaitalos alakulat autóinak idejétől, és a második kifutásán ezt a mércét szerette volna elérni, ha nem áll meg alatta a Haas. 

A francia pilóta így is elégedett lehet, hiszen az előkelő hatodik pozícióból vághat neki a futamnak - Lewis Hamilton büntetése miatt még egy hellyel előrébb ugorhatott a rajtrácson a szombaton megfutott idejénél.

 grosjean-ausztria-idomero-2017



A Haas versenyzője így emlékszik vissza a kvalifikáció utolsó szakaszára: „Egy ponton azt gondoltam, hogy talán még a Red Bullokat is elkaphatom, de ez talán túl optimista hozzáállás. Elégedett vagyok azzal, amit elértem. A Q3-ban végig használt gumikkal mentem, mert csak egy friss szett maradt, és amikor azzal kimentem egy újabb gyorskörre, az autó egyszerűen megállt.”

„A Red Bullok 1:04.8 és 1:04.9-eket mentek. Nem biztos, hogy ott lehettem volna, mégis nagyon elégedett lehetek az utolsó szektorral, ahol többet hoztam ki az autóból, mint amennyi benne van. Csak két századra voltam a legjobb időtől” - folytatta elégedetten gondolatmenetét Grosjean.

„Mindenképp megpróbálom tartani a hatodik pozíciót és egy jó rajtot venni” - zárta gondolatait a francia a futamra koncentrálva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: