DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Így borította rá Sainz a bilit a Red Bullra

Miután a bakui Hamilton-Vettel ügy lecsengett, Carlos Sainz csütörtökön tett nyilatkozata lépett elő az Osztrák Nagydíj legnagyobb sztorijává, amivel a teljes Red Bull-vezetőséget felbosszantotta. A spanyol próbálta tisztázni magát, de olyan nagyon azért nem.

Sainz azon kijelentésével vonta magára a figyelmet, miszerint ha 2018-ra sem kap előrelépési lehetőséget a Toro Rossótól a Red Bullhoz, más csapatok ajánlatai is fontolóra fogja venni. Erre érkezett a megdöbbent Christian Horner reakciója, szerinte ugyanis a spanyolnak továbbra is az energiaitalosokkal van szerződése, így aligha vezethetne máshol ezen két istállón kívül.

f1_aut_2szabadedzés_23



A 22 éves versenyző Spielbergben a pénteki edzésnap végén fogadta a médiát, hogy megválaszolja a kérdéseket az őt övező felhajtással kapcsolatban.

„A ’felhajtás’ szerintem egy erős szó ide, de bizonyára mindent félreértelmezett egy kicsit a közvélemény. Amit csütörtökön mondtam, abban nincs semmi furcsa, hiszen teljesen érthetőnek kellene lennie, hogy ambiciózus versenyzőként és emberként is az a mindenek felett álló életcélom, hogy a Red Bull pilótájává váljak, és velük harcoljak a dobogókért” - kezdte.

„Persze én is látom, hogy mi történt és miképp alakultak a fejlemények, és fogalmazhatunk úgy, hogy kicsit meglepett az egész. De ilyen dolgok is megtörténhetnek a Formula-1-ben, tanulni fogok belőlük, és innentől magunk között fogjuk ezeket megvitatni.”

Sainz szerint kissé érthetetlen, hogy miért támadt neki nyilvános nyilatkozatokkal Horner, Helmut Marko és Franz Tost is a pénteki nap során, hiszen ő véleménye szerint semmi szokatlant nem tett.

„Szerintem csak pozitív dolgokat mondtam a Red Bullról és a velük kapcsolatos céljaimról, így nincs miért sajnálkoznom” - szögezte le. „Nem hiszem, hogy bármi olyan elhangzott volna tőlem, ami nem helyénvaló, legfeljebb csak félreértelmezték a szavaimat. Elkötelezett vagyok a Red Bull iránt, de a tegnapi szavaimhoz ragaszkodom, viszont most nem fogom őket megismételni, hiszen tudom, hogy mit fog kiváltani.”

f1_aut_2szabadedzés_11

„Amiket mondtam, azok tények. Senki nem versenyzett még négy éven át a Toro Rossónál, így ha én itt maradnék, az lenne az első ilyen eset a történelemben. Furcsa lenne, nem igaz? Hiszen ez egy olyan csapat, ahova fejlődési céllal ültetik be a pilótákat, hogy aztán továbbléptessék őket.”

A jelek szerint Sainz és a Red Bull vezetősége eltérően vélekedik arról, hogy a spanyolt milyen lépésekre jogosítja fel kontraktusa, de a pilóta biztos benne, hogy átlátja a helyzetet. „Természetesen tudom, hogy mi áll a szerződésemben, elolvastam, így tisztában vagyok vele.”

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már ajánlatokat más csapatoktól - elsősorban a McLaren és a Renault érdeklődéséről lehet hallani - a következőt felelte: „Erről nem beszélhetek és nem is fogok beszélni, mert akkor megint nagy sztorik lesznek belőle. Azt tudom, hogy kész vagyok megtenni a következő lépést a karrieremben, és hogy a Red Bull-lal szeretném ezt megtenni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: