DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

100 milliárd forintért szállt ki végleg Dennis

Komoly tőkével vág neki új életének a McLaren egykori mindenhatója, aki főképp jótékonykodásra fordítja felszabadult idejét: ebben az elhatározásban Lewis Hamiltonnak is szerepe volt.

Az vezérigazgató székéből novemberben lemondatott Ron Dennisnek már nem volt irányító szerepe a McLarennél, 25 %-os résztulajdonosként és igazgatótanácsi elnökként azonban 2017-ben is jelen volt a vállalatnál. Ma azonban a McLaren közleményként tudatta, hogy Dennis részesedését is eladta, így minden kapcsolata megszűnt a céggel. Wokingban más változások is történtek: a két cég, a McLaren Technology Group (ennek része a versenycsapat) és a McLaren Automotive McLaren Grouppá olvadt össze, melynek új elnöke Mohammad bin Essa Al Khalifa sejk lesz.

Az F1i.com beszámolója szerint Ron Dennis a két cégben való részesedését 275 millió fontért, azaz jelenlegi árfolyamon 96,8 milliárd forintért adta el a másik két többségi tulajdonosnak, a bahreini Mumtalakat befektetőcsoportnak és a TAG csoportnak, akikkel nézetkülönbsége, amely Dennis távozásával végződött, még 2014-ben kezdődött. Eredetileg Dennis akarta kivásárolni társait tulajdonrészükből, de ő maradt alul.



Dennis a hivatalos közleményben elárulta, Formula-1-es pályafutásából a biztonság fejlesztésére legbüszkébb. Azt is kifejtette, a jövőben is aktív lesz – számos szerepet vállal, elsősorban a jótékonykodás terén.

„Továbbra is konzultánsként fogok ténykedni különböző vállalatok számára, és dolgozom az Egyesült Királyság kormányának védelmi minisztériumában az innovációs tanácsadói panelben, hogy a technológia, kultúra és szervezetek fejlesztésén ténykedjek, melyek együttesen biztosítékai az Egyesült Királyság nemzetbiztonságának” – mondta Dennis.

„Továbbra is vezetni fogom családom jótékonysági alapítványát – a Dreamchasinget – mely gyermekeket és fiatalokat mentorál és finanszíroz az élet minden területéről, hogy nagyra vágyhassanak és sikerrel járjanak, bármi is az álmuk karrierjük során. A Lewis Hamiltonnal való munka – akit 12 éves korában vettem szárnyaim alá, és aki 2008-ban a McLarennel lett világbajnok – inspirálta az ötletet a Dreamchasing létrehozására mint jótékonysági alapítvány. Most, hogy az időm a McLarennel véget ért, más programok és tevékenységék sokaságában vállalhatok szerepet, különösen olyanokban, melyek a köz szolgálatában állnak. Továbbra is támogatni fogok kortárs művészeket, és gyűjteni fogom munkájukat, de mindenekelőtt új ötleteket és projekteket segítek előre jutni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: