DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Normális körülmények között nem szereznénk pontot”

Két olyan istálló van jelenleg a mezőnyben, amelynek kaotikus futamra van szüksége a pontszerzéshez, a McLaren és a Sauber. A McLaren megszerezte idei első pontjait, ám a Sauber is hozzátett egyet az eddigiekhez, így alig csökkent a különbség.

Szinte hihetetlen kimondani is, hogy a McLaren-Honda nyolc futammal a világbajnokság megkezdése után a Sauberrel harcol azért, hogy ne legyen utolsó a tabellán. A Sauber eddigi négy egységéhez Pascal Wehrlein még egyet hozzátett Bakuban, így Fernando Alonso két megszerzett pontocskája ellenére is csak egy ponttal közeledett a kilencedik helyért vívott harcban.

Pascal Wehrlein érthetően elégedett volt tizedik helyével és az azzal járó ponttal, főleg azok után, hogy múlt hétvégén derült fény arra is, hogy távozik a Sauber csapatfőnöki székéből Monisha Kaltenborn. „Nagyon boldog vagyok a 10. hellyel. Szombaton már azzal is elégedett voltam, hogy bejutottam a Q2-be, másnap pedig még pontot is sikerült szereznem. Egyértelműen jobban szerepeltünk, mint amire az elmúlt hétvégén számíthattunk” – fejezte ki örömét Wehrlein, aki idén másodszor, pályafutása során pedig harmadszor szerzett pontot.

A konstruktőri 9. hely sincs meg egyelőre a McLarennek, mert a Sauber kihasználja a lehetőségeit


„A versenyen több megszakítás is történt, reálisnak kell maradnunk, amikor a következő nagydíjakra jósolunk. Fejlődnünk kell még jócskán, normál körülmények között ugyanis biztosan nem vagyunk képesek pontot szerezni. Mindenesetre a 10. hely nagyszerű csapatmunka eredménye, mindent beleadtunk, amink csak van” – zárta gondolatait a Sauber német pilótája. A Sauber a fejlesztés nélküli, tavalyi erőforrásával eleve csak az évad első felében gondolkodhatott pontszerzésben, ez már kétszer is sikerült az istállónak, bár tény, hogy Spanyolországgal ellentétben itt inkább csak a szerencse segítette a svájciakat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: