DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Red Bull hamarosan önerőből is nyer majd?

Daniel Ricciardo révén első idei F1-es diadalát aratta Bakuban a Milton Keynes-i istálló, melynek tanácsadója biztosra veszi, hogy nemsokára az ellenfelek balszerencséje nélkül is odaérhetnek a dobogó tetejére.

A Red Bull kis túlzással a senki földjén autózott az idei szezonban: nem tudták felvenni a versenyt a Mercedes-Ferrari duóval, ahogyan követőik sem voltak képesek a nyakukra érni. A gárda így stabilan őrzi harmadik helyét a konstruktőri tabellán, melyet újfent megerősített Daniel Ricciardo meglepetésszerű győzelme az elmúlt hétvégén. Az ausztrál a mezőny végéről tornázta fel magát dobogós pozícióba, a verseny utolsó szakaszában pedig hasznot húzott Sebastian Vettel büntetéséből, és Lewis Hamilton fejvédő-mizériájából, karrierje ötödik sikerét ünnepelve.

A bikás alakulat csapatfőnöke, Christian Horner bízik benne, hogy a szezon második felében ők is tényezők lesznek a bajnokságban, és valami hasonlóban reménykedik a tanácsadó Helmut Marko is, nem megfeledkezve a karosszéria, valamint az erőforrás terén elért fejlesztések sikerességéről. „Ez az eredmény extrém fontosságú volt a rossz szezonkezdet után” – nyilatkozta Marko az Auto Motor und Sportnak. „A sebességünk egyre jobb, noha még nem tudjuk úgy feltekerni a motorjainkat, mint a Mercedes és a Ferrari.”



„A megfelelő irányba haladunk, és a megfelelő pályán a saját erőnkből is képesek lehetünk a győzelemre, például sokat várunk Silverstone-tól és Budapesttől. Bakuban a legalacsonyabb szárnybeállítást használtuk, a kanyargós szektorban pedig az élen voltunk. A szezon kezdete óta komoly előrelépést vittünk véghez a karosszériával, és sikerült egy másodpercet javulnunk. A Renault szintén nagy javulást mutatott: noha két tizednyi előrelépés az egyenesben nem hangzik soknak, de észre lehet venni.”

Marko azonban nagyon fontosnak tartja, hogy túllendüljenek a megbízhatósági problémákon – Max Verstappen az utóbbi hat futamból négyet feladni kényszerült. „Ezt meg kell állítanunk, mert minden területen ez történik. Spanyolországban baleset Bottas hibájából, Kanadában az energiatároló, Bakuban a motor ment tönkre, Bahreinben pedig a fékek, ami a mi felelősségünk. A motorhiba valószínűleg túlmelegedés miatt történt, három kör után egyszer csak felszökött a hőmérséklet – néhány alkatrészdarab eltömítette a hűtőket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: