DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Öt dolog, amit az Azeri Nagydíjból tanultunk

A pilóták az év legeseménydúsabb F1-es futamát hozták össze Bakuban, így bőven van honnan válogatni, ha a tanulságokról van szó.

1. A Hamilton-Vettel csata új szintre lépett

Azzal, hogy a két fél kétszer is összekoccant a biztonsági autó mögött, hamarabb megtörtént a világbajnoki esélyesek valódi összecsapása, mint arra számítottunk. Újabb adalék volt a sztorihoz a verseny utáni, médián keresztüli adok-kapok: Vettel kikerülte saját manővere szándékosságát firtató kérdéseket, Hamilton pedig tiszteletlennek nevezte ellenfelét, és annak ellenére sem szeretne beszélni a történtekről a némettel, hogy az fontosnak érzi a helyzet tisztázását.

Megdöbbentő volt látni, hogy a Ferrari pilótájáról leperegtek a vétkességét illető vádak, eszünkbe juttatva Michael Schumachert, aki hasonlóan nehezen tudta beismerni, hogy hibázott. Akárcsak tavaly Mexikó, az Azerbajdzsáni Nagydíj megmutatta, hogy kényes helyzetekben Vettelnél nem csak a versenyirányítás, hanem legnagyobb ellenfele irányába is hiányzik a tisztelet, így könnyen lehet, többet ártott magának viselkedésével, mint amennyit nyert azzal a két pontos előnynöveléssel, amit a verseny után könyvelhetett el Hamiltonhoz képest.

2. A Méhészborz visszatért

Amikor az időmérő edzésen összetörte autóját, és csak a 10. pozícióból vághatott neki a versenynek, majd néhány körrel a rajt után a mezőny végén tanyázott korai kiállása miatt, senki sem gondolta volna, hogy Daniel Ricciardo megszerzi idei első győzelmét a kaotikus azeri futam végén. De így lett, amely nagyban köszönhető az ausztrál elszántságának, és félelmet nem ismerő előzéseinek: az egyik restart után egyszerre nyomta le Nico Hülkenberget és a két Williamst a célegyenes végén – a leintés után még ő maga sem hitte el, hogy megnyerte a versenyt!



3. Lance Stroll egyértelműen előrelépett

Annak ellenére, hogy a körhátrányból visszatérő Valtteri Bottas az utolsó métereken csaklizta el tőle a második helyet, az Azeri Nagydíj után nem lehetett letörölni a mosolyt a kanadai pilóta arcáról. Hazai futamán megszerezte első pontjait, harmadik pozíciójával minden idők legfiatalabb dobogós újoncává vált Bakuban, jobbkor pedig nem is jöhetett volna a formajavulás, hiszen kritikusai lépten-nyomon arcába tolták, hogy csak a pénze miatt szerepel a Forma-1-ben. Egyelőre azonban nagyszerűen halad afelé, hogy az őt kevésbé kedvelők is kezdjék megszeretni.

4. A Force India házon belüli csatája nem várt mélységeket ért el

Visszatekintve úgy tűnik, hogy a két versenyző Kanadában elhintette a rivalizálás magjait, melynek első csírái már két héttel később, Bakuban megjelentek a rózsaszínbe öltözött gárdán. A második újrarajtot követően ugyanis kétszer is koccantak: Esteban Ocon mehetett a bokszba új gumikért, s noha Sergio Perezt megpróbálta visszaküldeni a versenybe csapata, végül törött ülése miatt a bokszból nézhette végig a befutót. Ahol csapattársa a káoszon keresztülautózva magát hatodik helyen ért célba.

5. A McLaren még akkor sem boldog, amikor pontot szerez

Fernando Alonso révén szezonbeli első pontjait gyűjtötte be a wokingi istálló, Eric Boullier versenyigazgató azonban rezignáltan vette tudomásul az eredményt a versenyt követően, mondván, ezzel semmi sem változott a csapat és a Honda kapcsolatában. Maga Alonso sem volt elragadtatva, hiszen úgy vélekedett, normál körülmények között megnyerhette volna ezt a futamot – mármint egy normálisabb csomaggal a kezei között. A spanyol a célban egy percet kapott a futamgyőztestől, a hátrány azonban ennek többszöröse lehetett volna a biztonsági autós szakaszok és a piros zászló nélkül.

Forrás: Motorsport.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: