DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kik az azeri futam győztesei és vesztesei?

A bakui káoszban számtalan meglepetés-siker és bukás született, és ha az égiek úgy gondolják, másoknak is kijöhetett volna a lépés a szezon nyolcadik F1-es futamán.

A győztesek:

Daniel Ricciado

Az Azerbajdzsáni Nagydíjon Daniel Ricciardo karrierje ötödik futamgyőzelmét szerezte – a tízedik pozícióból indulva, és a mezőny végéről felzárkózva. Érdekes adalék, hogy az ausztrál eddigi sikerei alkalmával egyszer sem rajtolt az első háromból – míg a 45 diadalt begyűjtő Sebastian Vettel minden egyes győzelme onnan született. Ha valaki, akkor a „Méhészborz” képes arra, hogy hasznot húzzon mások balszerencséjéből.

Valtteri Bottas

Ki ne említené a verseny győztesei között azt a pilótát, aki egy kör után már körhátrányba került, végül mégis odaért a dobogóra, az utolsó métereken megszerezve a második helyet? Valtteri Bottas teljesítményét főnöke, Toto Wolff a sportág csodájának nevezte – nem kérdés, az utóbbi évek egyik legmeggyőzőbb felzárkózását láthattuk tőle Bakuban.



Lance Stroll

Két héttel azt követően, hogy megszerezte első pontjait Montrealban, a Williams újonca mindenkit meggyőzött hibátlan bakui hétvégéjével. Az időmérő edzésen legyőzte csapattársát, a versenyen pedig nagyszerűen használta ki a riválisok hibáit és baklövéseit – igaz, Valtteri Bottas a leintésnél előzte meg őt a második helyért. Érdemeiből azonban ez semmit sem von le, hiszen minden idők legfiatalabb dobogós újonca lett, és mindössze 11 nappal csúszott le a legfiatalabb dobogót szerző F1-es pilóta rekordjáról.

A világ F1-et kedvelő közönsége

Bár a világbajnoki csata kiélezett, valljuk be, idén eddig kevés futamon rághattuk le a körmünket váratlan és drámai események miatt. Baku azonban mindent bepótolt: balesetek, hibázó éllovasok és hihetetlen előzések tarkították a versenyt, mely meglepetés-dobogóval zárult. Mindezt különösen felemelő volt látni a tavalyi, rém unalmas Azerbajdzsáni Nagydíj fényében.

Kevin Magnussen

Amíg csapattársa, Romain Grosjean folyamatosan panaszkodik, a dán versenyző szépen csendben teszi a dolgát. A Haas-pilóta a verseny egy részében még a harmadik helyen is állt, végül meg kellett hajolnia a gyorsabb autók előtt – hetedik pozíciója így is a gárda idei legjobbja lett.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel

A két kiskakas ebben a kategóriában? Bizony! A brit már zseniális időmérős köréért megérdemli a dicséretet, mellyel négy tizedet adott csapattársának, a legközelebbi kihívó Kimi Raikkönen hátránya már több, mint egy másodpercre rúgott. No és Vettel? Bár hibája miatt majdnem rajtavesztett, végül mégiscsak sikerült riválisa előtt célba érnie, két ponttal növelve előnyét a pontversenyben.

A vesztesek:

Sebastian Vettel

Pontelőny ide vagy oda, a potenciális dobogós helyezés elvesztése mellett a négyszeres világbajnok hírneve komoly csorbát szenvedett, amikor nekiment Hamiltonnak a safety car mögött, ráadásul később nem volt hajlandó elismerni, hogy hibázott.

Lewis Hamilton

Bár sokan a britet is megbüntették volna a biztonsági autó alatti fékezgetés miatt, a sors váratlan módon szólt közbe, és taszította le az élről a Mercedes-pilótát. Csapata ugyanis a fejvédő meglazulása miatt kényszerű kiállásra hívta be őt, a futam utolsó szakaszát így Vettel hátsó szárnyát figyelve töltötte.

A Force India és a csapaton belüli harmónia

Ha valaki azt hitte, hogy a Kanadai Nagydíjon csúcsosodott ki a mexikói-francia párharc, nagyot tévedett: Esteban Ocon és Sergio Perez összeütközött Bakuban, melyért természetesen egymást hibáztatták. A hírek szerint a csapat gyárába is berendelték a feleket, hogy tisztázzák a történteket, és fejükbe véssék a gárda irányelveit, hiszen a későbbi események fényében dobogós helyezést, vagy akár győzelmet dobtak el.

Max Verstappen

A holland versenyző negyedik helyen hajtott Sergio Perez mögött a verseny elején, amikor megadta magát alatta a Red Bull-Renault – a 19 éves pilóta olyannyira csalódott volt, hogy még a verseny utáni kötelező interjúkon sem jelent meg, melyért 25 ezer dollárra büntették őt a sportág irányítói.

Nico Hülkenberg

A Renault-val idén remeklő német ritka hibát követett el az egyik újrarajtnál, amikor jobb első kerekével elkapta a hetes kanyar belső korlátját. A kiesés épp a legrosszabbkor történt, hiszen ötödik helyen haladt ekkor, így könnyen lehet, hogy Hülkenberg dobogós helyezést dobott el magától és csapatától.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: