DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel beszélni akar Hamiltonnal

A bakui F1-es futamon szándékosan riválisának ütköző német pilóta továbbra sem hajlandó beismerni, hogy hibázott, ám úgy véli, tisztázniuk kell kettejük helyzetét.

Sebastian Vettel több vasárnapi nyilatkozatában is kitért a válaszadás elől azt illetően, hogy direkt hajtott volna neki Lewis Hamiltonnak az Azerbajdzsáni Nagydíjon, a második újrarajtra készülve. A német szerint ha őt megbüntették veszélyes vezetésért, riválisát is szankcionálni kellett volna, mert szerinte a kelletténél jobban lassított be előtte. A brit pilóta úgy véli, hogy riválisa ezzel a viselkedéssel rossz példával jár a fiatalabb versenyzők előtt, amelyre csak annyi volt Vettel válasza, hogy az F1 a férfiak sportja.



„Nincs vele problémám, nagyon tisztelem őt, mint pilótát” – idézte a Motorsport a négyszeres bajnokot Hamiltonnal kapcsolatban. „Nem hinném, hogy szándékosan tette, mert ezzel a saját versenyét is veszélybe sodorta volna. Ez nem a megfelelő idő arra, hogy erről beszéljünk. Majd tisztázni fogom vele a helyzetet, és továbblépünk. Lehet, hogy nem vagyok eléggé okos, de az biztos, hogy nem vagyok bonyolult. Meg akarom oldani vele ezt, noha nem hinném, hogy sok mindent kellene megbeszélnünk.”

A versenyen számára kiosztott stop&go büntetés mellé Vettel licencére három büntetőpont is került, így már csak három hiányzik az egyversenyes eltiltáshoz. Amikor azt kérdezték a némettől, hogy mozdulatai nem ártanak-e megítélésének, így válaszolt: „Nem. Versenyezni vagyunk itt. Felnőttek vagyunk, az emberek azt várják, hogy versenyezzünk egymással, és használjuk a könyökünket. Persze megesik, hogy közel kerülünk egymáshoz, de mindenki igazi előzéseket akar, nem csak helycseréket. Élveztem a versenyt, de továbbra is úgy gondolom, helytelen, hogy én büntetést kaptam, ő pedig nem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: