DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Lauda: Vettel egyszerűen meghülyült

A Mercedes csapatelnöke szokásához híven nem finomkodott. Szerinte Vettel őrültként viselkedett, de reméli, a négyszeres bajnok három nap múlva újra normális lesz.

Úgy reagáltak a Mercedes csapatvezetői Hamilton és Vettel biztonsági autó mögötti incidensére, ahogyan számítani lehetett tőlük: Toto Wolff motorsportfőnök szokás szerint a kimértséget képviselte, és hangsúlyozta, nem tudja elképzelni, hogy a német szándékosan húzta rá a kormányt a Mercedes-pilótára. Niki Lauda ellenben nem spórolt a Vettelre használt jelzőkkel.

„Vettel tisztességes fickó. Általában. A mostanit nem is értettem, mert őrültként viselkedett. Nagyon furcsa, egyszerűen meghülyült” – idézi az egykori háromszoros világbajnokot a crash.net. „Először is, az bosszantotta fel, hogy hátulról nekiment Hamiltonnak, de igazából ez is az ő hibájából történt, nem Lewiséból. Ezért nem érthető, mit csinált utána. A saját autója is megsérülhetett volna, Lewisé is, kieshetett volna a versenyből, így érthetetlen, miért kockáztatta mindezt.”



A futam után nyilatkozva Vettel, ahelyett, hogy elismerte volna hibáját, úgy nyilatkozott, mintha részéről mi sem történt volna, ugyanakkor kijelentette, Hamilton is büntetést érdemelt volna. Ezt a viselkedést Lauda meg tudja érteni: „Lewis helyében biztosan beszélnék Sebastiannal, és megkérdeném, mégis mi a baja. Vettel azonban az én szememben semmi rosszat nem tett, ez normális reakció. Ha minden rosszul sül el, az agyában akkor is az van, hogy nem az én hibám. Azt hiszem, három nap múlva majd rádöbben, legalábbis remélem, és akkor újra normális lesz” – bizakodott az osztrák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: