DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff: Nem tárgyalunk Alonsóval

A Mercedes csapatfőnöke tagadja, hogy meg akarná szerezni Fernando Alonsót a 2018-as szezonra. Wolff Briatorével vacsorázott, ennek köszönhetően pedig elindultak a pletykák a témáról a paddockban.

Fernando Alonso maga mondta el, úgy érzi sok lehetősége lesz a következő szezonra az F1-ben, ha nem lenne versenyképes a következő szezonra a McLaren. Ennek ellenére a Renault mellett most a Mercedes is letagadta, hogy szeretné megszerezni a kétszeres spanyol bajnokot. 

Wolff ugyan a spanyol klasszis menedzserével vacsorázott, de elmondta: ez nem jelenti azt, hogy Alonso szerződéséről lett volna szó. „Ha Flavióval tölt az ember egy kis időt, világos, hogy Alonsóról is lesz szó előbb-utóbb. Mi elégedettek vagyunk a pilótapárosunkkal, efelől nincs kétség, így nem is beszéltünk arról, hogy Fernando csatlakozna hozzánk.”

„Jelenleg nincs rá ok, miért ne folytathatnánk Valtterivel, de még időt kell adni ennek a dolognak is, hogy meglássuk, hogy sikerül ez a szezon. Ő remek tagja a csapatnak, és minden egyes nap, amit velünk tölt, ez még világosabbá válik számunkra” - folytatta az érvek sorolásval a Mercedes csapatfőnöke.

 alonso-hamilton-2017



Az osztrák szakember nem akar meggondolatlan döntéseket hozni: „Már nyolc éve vagyok ebben a sportban, és néha a dolgok siettetése nem a legjobb a versenyzőnek. Ezért még nem akarunk belemenni bármilyen olyan döntésbe, ami jelenleg nem szükséges.”

„Nagyon sokra tartom Fernando versenyzői képességeit. Ő egy nagyon összetett versenyző, de látni kell a körülményeket is - mi történik a Mercedesen belül, és mi a helyzet Lewisszal. Nagyon fontos, hogyan dolgoznak együtt a versenyzők, hogyan érik el az autó gyorsulását és a csapaton beüli összhang sem utolsó” - folytatta Wolff Alonso képességeivel és a csapat helyzetével.

„Lewis az autóból kihozza a maximumot, a személyisége pedig olyan, amilyen. Nem szeretnék mást látni az autóban egy-egy nehezebb napon” - zárta gondolatait Wolff Hamiltonnal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: