DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel egészen közel a hosszabbításhoz a Ferrarival

Sebastian Vettelnek 2018-ra még nincs kontraktusa, de Bakuban egy interjúban nem igazán titkolta, hogy vélhetően újra a Ferrarival fog leszerződni 2018-tól.

A négyszeres világbajnok német pilóta eleddig szinte minden alkalommal elhárította a jövőjével kapcsolatos kérdéseket, most Bakuban azonban az eddigiekhez képest kommunikatívabbnak bizonyult. Az olasz La Gazetta dello Sport lapnak elismerte, hogy pozitív megbeszélések zajlanak a jövő évről a Scuderiával, bár még egy kis időbe telik, mire eljutnak a végső egyezségig.

Vettel jó eséllyel aláír újra a Ferrarihoz


„Nincs miért panaszkodnom. Általában a németek mindig panaszkodnak, még akkor is, amikor vakáción vannak. Ilyen tekintetben nem vagyok túlzottan német. Boldog vagyok, hogy a Ferrarinál lehetek, semmi sem szól az ellen, hogy új szerződést kössünk. Úgy vélem, nem történik majd nagy meglepetés, de nem kapkodunk” – elemezte a helyzetet a Ferrari német pilótája, ezzel utalva arra, hogy jó eséllyel a Ferrari versenyzője lesz 2018-ban is.

„Hogy a világbajnoki harc miatt halogatjuk a döntést? Nem, nem emiatt várunk, de tény, hogy a mindennapi teendők most ebben a pillanatban fontosabbak. Remek érzés, hogy az elnök is mögöttem áll, de a következő napokban még biztosan nem döntünk erről. Sok a dolgunk a csapatfőnökkel, Maurizio Arrivabenével” – zárta le a témát Sebastian Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: