DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton frusztrált az újabb gumigondok miatt

Ugyan a hét közepén a Mercedes úgy vélte, hogy már túlléptek a monacói gumikezelési gondokon, Hamilton a pénteki 10. helye után mégis nagyon frusztrált, mivel nincs változás.

Azok után, hogy Szocsiban és Monte Carlóban is ugyanaz a probléma sújtotta Lewis Hamiltont, miszerint nem tudja megfelelően munkára fogni a különböző gumikeverékeket, úgy tűnt, a Mercedes túllépett a Pirelli abroncsok felmelegítésével kapcsolatos gondokon. Bakuban azonban újra beköszönt a Mercedesnél ez a probléma, de ismét Lewis Hamiltont érinti sokkal érzékenyebben.

Szocsiban a hűvös időre fogták, Monacóban szintén nem volt túlságosan meleg, Bakuban azonban ilyen probléma nincs, Hamiltonnak mégsem sikerül a gumik megfelelő menedzselése, igaz, most a Ferrari is a Red Bull mögé esett. A háromszoros világbajnok britnek ez már nagyon frusztráló, hogy egyszerűen nem akarnak működni a Pirellik az ő autóján.

„Nagyon nehéz nap volt, sejtettük, hogy nehéz lesz munkára bírni az abroncsokat. Sajnos rosszabb lett, mint gondoltam, szinte csak a zűrzavar volt a pénteki edzéseken. Igaz, így is sokat tanultunk, remélhetőleg holnap így jobbak is leszünk” – kezdte elemzését Lewis Hamilton.

Lewis Hamilton jobban megszenved, mint Valtteri Bottas


„A tapadás rettenetesen rossz, bár az mindenki számára ugyanolyan. Mindenki szenved a gumik munkára fogásával, talán a Red Bullok és a Ferrarik kevésbé. De általánosságban a teljes bokszutca panaszkodik, annyira nagyon kemények ezek a gumik, túlságosan is. Nagyon meleg helyen vagyunk, a pálya 50 fokos és az abroncsok még mindig nem óhajtanak működni, ennek így nincs értelme” – panaszkodott a Pirelli idei gumijaira a brit versenyző.

„Még így is harcolhatunk az első kockáért, Valtteri (Bottas) nagyon jó tempóval jelentkezett és valószínűleg, ha befejeztem volna a gyors körömet, én is előrébb lennék a 10. helynél. Sajnos egészen kis tartományban működnek ezek a gumik jól, ez a pálya ilyen téren a legnehezebbnek tűnik. Ma 20%-kal több sárga zászlóval találkoztam, mint korábban valaha is, ez is mutatja, mennyire trükkös a helyzet ezekkel az abroncsokkal” – zárta gondolatait pozitívabban Lewis Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: