DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamiltoné a pole a piros zászlós bakui időmérőn

Ricciardo hibájából Valtteri Bottas jött ki a legjobban elsőre, de Lewis Hamilton az utolsó pillanatban ment egy óriási kört és ellopta az első rajtkockát csapattársa elől.

Sebastian Vettelnél motort cserélt a Ferrari az időmérő előtt, Max Verstappen problémáját pedig "sima" szereléssel hárította el a Red Bull, így csak Jolyon Palmer nem volt ott a mezőnyben a kvalifikáció kezdetén. Elég hamar kiment a pályára a mezőny nagy része, hogy megfelelően fel tudja melegíteni a gumikat, az pedig már ekkor látszott, hogy ez kulcsfaktor lesz: Hülkenberg kis híján össze is törte a Renault-t nagy igyekezetében, de Carlos Sainz is kicsúszott.

Ahogy azonban nekiveselkedtek a pilóták, úgy csökkent a köridő rövid idő alatt és Lewis Hamilton már a Q1-ben meg is döntötte az eddigi pályacsúcsot, sőt, második próbálkozásra már 1:42 alá is bement a háromszoros világbajnok. A szabadedzéseken látott hibák (tolatások, elrontott féktávok) most is rendszeresen előjöttek, Massa mellett Stroll is leparkolt egy időre a nyolcas kanyar előtt, de a többiek is keresték a tapadási határokat. A Q2-ért folytatott harcból Pascal Wehrlein jött ki jól, majdnem fél másodpercet vert Ericssonra és továbbjutott, a svéd mellett az el sem induló Palmer, a fékekkel továbbra is szenvedő Grosjean, valamint a két McLaren esett ki rögtön az első szakasz végén. Az élen eközben Hamilton-Verstappen-Raikkönen volt a sorrend, Vettelt és Bottast pedig némi meglepetésre Ricciardo és Kvjat is megelőzte.

hamilton-baku



A Q2 elején Felipe Massa alatt úszott el a Williams bőven 200 km/h feletti tempónál, aminél már mindenki a becsapódást várta, de a brazil "kimozogta" az esetet, majd valahogy még a következő kanyarba is befért, milliméterekkel elkerülve a falat. Az utolsó szektorban rendszeresen előnybe kerültek egyébként a Mercedesek, itt érződött némi erőfölény - ezt kihasználta Hamilton, akinek újabb brutális idejéhez képest sokáig csak Bottas és Raikkönen tudott egy másodpercen belül maradni. Vettelnél továbbra sem állt össze a helyzet, de a Q2 végén azért beletalált egy körbe, amivel feljött a második helyre, ezzel jelezte, hogy a Q3-ban már vele is számolni kell. A legjobb tízről végül Wehrlein, Magnussen, Hülkenberg és némi meglepetésre a két Toro Rosso maradt le, bejutott viszont a két Mercedes, a két Ferrari, a két Red Bull, a két Williams és a két Force India.

A Q3 elején robbantott a két Mercedes, főleg Hamilton, de a brit az utolsó szektorban hibázott, így nem futott igazán űridőt, sőt, végül Bottastól is kikapott - mögé feljött Verstappen, Raikkönen, Ocon és Vettel. Szűk négy perccel a vége előtt aztán jött a dráma: Daniel Ricciardo Red Bullja állt meg, miután nekicsúszott a falnak, emiatt pedig piros zászlóval megszakították az edzést, úgy tűnt, hogy kialakult a végeredmény. Az újraindítás után azonban jött még egy tűzijáték, ahol Verstappen, Bottas és Hamilton is javított, de a legjobb kört a brit tudta összerakni: 1:40:593-as ideje egészen elképesztőnek számít (négy tizeddel verte Bottast), ezzel óriási hajrával, az utolsó pillanatban megszerezte a pole-pozíciót.

Bottasnak be kellett érnie a második hellyel, az utolsó utáni másodpercekben bejött a második sorba a két Ferrari (Raikkönen-Vettel sorrendben), Verstappen lett az ötödik, mögötte pedig a két Force India zárt.

Az edzés végeredménye:

f1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: