DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Pirelli válaszolt Hamilton kritikájára

Az F1-es pilóták sokat küzdöttek az abroncsokkal a bakui edzések során, Lewis Hamilton nem is titkolta véleményét - a gumigyártó sportigazgatója tisztázta magukat a kritikák alól.

Többen a tapadás hiányára panaszkodtak az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki napján – Lewis Hamiltonnak kezd elege lenni abból, hogy ismét a gumikkal akadt probléma, Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója viszont próbálta megvédeni a mundér becsületét a konzervatív abroncsválasztás terén. Az olasz elismeri, hogy elhozhatták volna az ultralágy keverékeket is Bakuba, ám hozzátette, hogy az ide szállított termékeket négy hónappal ezelőtt kellett kiválasztani, amikor még kevés ismeretük volt a 2017-es autókról.



A Pirelli éppen emiatt változtatott a szezon hátralévő részének gumiválasztékán, a kemény keveréket ejtve a kínálatból. „Volt néhány vélemény arról, hogy a Pirelli össze van zavarodva” – idézte Isolát a Motorsport. „Nem vagyunk összezavarodva. Most már jobban ismerjük a termékeinket, ennek fényében pedig agresszívabb és nagyobb kihívást jelentő választást tehetünk. Meg van adva számunkra, hogy hány héttel az adott verseny előtt kell megneveznünk a használt keverékeket: ez európai futamoknál kilenc hét, tengerentúli versenyeknél pedig tizenöt.”

„Amikor a bakui gumikról kellett döntenünk, még nem voltunk a kellő információk birtokában. Ebből fakadóan érthető volt a választásunk, a közepes, lágy és szuperlágy elhozása. Ha most kellene döntenem erről, egyértelmű, hogy a közepes keveréket nem hoznám el. A jövőben fogunk látni versenyeket hasonló kiosztással. Ne feledjük, hogy vannak olyan hétvégék, ahol konzervatívak, máshol pedig agresszívabbak vagyunk – mindezt azért, mert néhány versennyel korábban kellett döntenünk, és néhol több információval rendelkeztünk.”

Isola hozzátette, hogy 2018-ban lágyabb abroncsokat fognak használni a versenyeken, tanulva az idei tapasztalatokból. „Úgy tűnik, hogy ez a megfelelő irány. Amikor erre az évre kellett döntenünk, egyedül a szimulációs adatokra hagyatkozhattunk. Itt nagyobb terhelést alkalmaztunk azzal szemben, amit a későbbiekben a pályán tapasztaltunk. Ezért történt meg, hogy általánosságban konzervatívabbak vagyunk. De az év eleji adatok tudatában ez tűnt a helyes döntésnek. Most, hogy sokkal megbízhatóbb adataink vannak, egy lépést tehetünk a lágyak felé, és néhány versenyen a lágyabb keverékeket használhatjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: