DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Webber: Paródia, ami Alonsóval folyik

Sosem volt ilyen magasan Fernando Alonso értéke, ám bohózatba illő dolgok történnek vele – barátja, az ex-F1-es Mark Webber elmondta, mire lesz szüksége a McLarennek, ha meg akarja tartani sztárját.

Kitalálni sem lehet elképesztőbb történetet, mint Fernando Alonso 2017-es kálváriája. Kétszeres világbajnokként a McLarennél – a sportág egyik legsikeresebb csapatánál – hét versenyt követően nem rendelkezik ponttal. A spanyol szerencsét próbált az Indianapolis 500-on, ha már a Formula-1 nem sok jót tartogat neki: a győzelemre is esélyesnek tűnt, aztán – ilyet tényleg a vígjátékok írói szoktak kitalálni – Honda-motorhiba miatt ott sem tudott célba érni.

„Teljes időpocsékolás és totális paródia, hogy világbajnokként a mezőny végén van, és egy versenyképtelen autót kell vezetnie” – beszélt a korábbi F1-es, Mark Webber barátjáról a gpupdate.net kérdésére. Az ausztrál is azok táborába tartozik, akik szerint Alonso most jár pályafutása csúcsán, ezért különösen fájdalmas, hogy képtelen eredményekre váltani potenciálját.



„Még ebben a helyzetben is fenomenálisan vezet. Az értéke sosem volt ennél magasabban, azok után, amit az Indy 500-on művelt, és amit néha azzal a McLarennel csinál – Stoffelnek elképzelése sem lehet, milyen sorsverést kapott. Hihetetlen dolgokat hallok arról, milyen zseniális volt az Indyn, például Gil de Ferrantól, akit jól ismerek. Szerinte is fenomenálisan teljesített” – mondta Webber.

„Lássuk meg, milyen motort kap a McLaren. Attól függ, hogy marad-e a télen, és sikerül meggyőzniük arról, hogy képesek lesznek nyerni jövőre” – beszélt a nagy kérdésről, hogy a spanyol a McLaren tagja lesz-e 2018-ban is. Ha a pletykák beigazolódnak, és a csapat Mercedes-erőforrást kap, még mindig nincs garantálva, hogy egy csapásra a régi sikereket aratják. „Nem ugyanazt a motort fogják kapni, mint az ezüst autók, vagy nincs igazam? Az autóból a McLarennek fél másodpercet kell majd előrántania.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: