DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hivatalos: Menesztették a Sauber csapatvezetőjét

A Saubernél éjfél előtt hat perccel érezték megfelelőnek a pillanatot ahhoz, hogy hivatalos közleményben erősítsék meg a szerdai nap folyamán terjengő egyik híresztelést, ugyanakkor pedig elhatárolódjanak egy másiktól.

Egy nappal az Azerbajdzsáni Nagydíj médianapjának kezdete előtt, váratlanul robbant a hír a médiában, miszerint Monisha Kaltenborn távozhat a Sauber éléről az istállóhoz egy éve érkezett új tulajdonosokkal, a Longbow Finance befektetőcég tagjaival való nézeteltérések miatt. A csapat sajtófőnöke a hírek szerint délután éppen a repülőn ült, így érthető lenne az éjszaka megejtett bejelentés, viszont a híresztelést megerősítő sajtóközlemény mégsem Bakuból, hanem az istálló főhadiszállásáról, Hinwilből érkezett.

kaltenborn



„A Longbow Finance SA sajnálattal bejelenti, hogy közös megegyezés után, a cég jövőjével kapcsolatos eltérő nézetek miatt Monisha Kaltenborn azonnali hatállyal lemond a Sauber Csoportban betöltött pozíciójáról” - írja a közleményben Pascal Picci, az istálló bizottsági tanácsának elnöke. „Köszönettel tartozunk neki a csapat hosszú éveken át tartó vezetéséért, valamint a Sauber iránti szenvedélyéért, és a legjobbakat kívánjuk neki a továbbiakhoz. Utódjának kilétét hamarosan nyilvánosságra hozzuk, addig is sok szerencsét kívánunk a csapatnak Azerbajdzsánban.”

Az első feltételezések a már több bajba jutott F1-es gárdához is mentőövként beugró Colin Kolles érkezéséről szólnak, de a Sauber egyelőre erről semmit nem közölt. Egy másik dologról azonban igen, ugyanis a szerdai médiajelentések arról is szóltak, hogy Kaltenborn és az új vezetőség közötti nézeteltéréseket a pilótapolitika váltotta ki, hiszen míg az indiai-osztrák csapatvezetőnő egyenlőségért kardoskodott Wehrlein és Ericsson között, addig az állítólag a svéd háttérországából érkező befektetők saját pilótájukat részesítették volna előnyben. Ezt a feltételezést viszont Pascal Picci egyértelműen cáfolta egy külön közleményben, amelyet valójában fél órával a Kaltenborn menesztéséről szóló levél előtt küldtek ki.

„A Sauber Motorsport AG tulajdonosai és bizottsága határozottan elítéli azokat a spekulatív médiahíreket, amelyek szerint nem bántunk és nem bánunk egyenlően a versenyzőinkkel. Ez nem csak nyilvánvalóan hamis feltételezés, de szembe is menne a csapat egyenlőségen alapuló filozófiájával, amit hosszú ideje vall. Ezek a meg nem nevezett ’forrásokra’ hivatkozó jelentések nagyon károsak Marcus Ericsson, Pascal Wehrlein, valamint a Sauber menedzsmentje és teljes személyzete számára is” - áll a másik közleményben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: