DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Williams reagált a Honda-hírekre

Nemrég terjedt el a sajtóban a hír, hogy a grove-i F1-es istálló a japánok motorjait használhatja jövőre - a gárda helyettes csapatfőnöke tisztázta, hányadán is állnak velük.

A találgatások kiindulópontja természetesen a McLaren volt, amely elégedetlen a Honda szolgáltatásaival – az már hetekkel ezelőtt felmerült, hogy a wokingiak Mercedesre válthatnak, s noha mindkét fél kategorikusan cáfolta az értesülést, továbbra is tartja magát a pletyka. Nemrég a Williams is beszállt a körforgásba, pontosabban sajtóhírek szerint amíg a McLaren leveti a Hondát, ők kapcsolatra lépnek velük – újjáélesztve a nyolcvanas évek sikeres kombinációját.

„Az első szövetségünk a Hondával sikeres volt a nyolcvanas években, de biztosíthatok mindenkit arról, hogy nem folytattunk tárgyalásokat velük” – nyilatkozta a helyettes csapatvezető Claire Williams a Sky Sports-nak. „Nem vagyunk kijárat (a McLaren számára), és nincsen sajtóközleményünk, amely bejelentené, hogy 2018-ban a Hondával fogunk versenyezni. Nagyon boldogak vagyunk a Mercedesszel, akik segítettek nekünk harmadik helyen végezni a bajnokságban 2014-ben és 2015-ben, miután egy évvel korábban a kilencedik pozícióban zártunk.”



„A Mercedes fantasztikus partner, amely hasonlóan fantasztikus erőforrásokkal lát el minket – nem látom értelmét, hogy miért váltsunk olyan gyártóra, melynek termékei még nem teljesen kiforrottak” – mondta Williams. Köztudott, hogy a japánok évi 100 millió dollárral járulnak hozzá a McLaren költségvetéséhez, ami igencsak megfontolandó lenne a grove-iak számára.

„Mindenki tudja, hogy a Honda mennyi pénzt fektet a McLarenbe, de amikor szóba kerülnek az érvek és ellenérvek, helyesebbnek tartom megtartani a jelenlegi költségvetésünket, és hogy a mezőny negyedik legjobb autója vagyunk, ahelyett, hogy elfogadnánk a Honda motorjait, és ismét kilencedikek legyünk a bajnokságban. Nem akarunk visszatérni abba az időszakba, amikor a lista végén szerepeltünk” – tette hozzá Williams.

A csapat 1983 és 1987 között használta a Honda motorjait, ez alatt az időszak alatt 24 futamot és egy világbajnokságot (Nelson Piquet) nyertek velük.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: