Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 19. szombat
F1

Privátok: Ismét odacsapott a Force India

Esteban Ocon tökéletesen használta ki két riválisa ütközését, és ezzel feljött képzelt privát bajnokságunk összetettjének második helyére, Stroll pedig váratlanul behúzta első dobogóját.

A tavalyi szezon során többször megnéztük, hogy állna a privát csapatok bajnoksága a Formula-1-ben, ha megvalósítanák azt a nyáron a Stratégiai Csoportban felmerült elképzelést, miszerint kiírnának egy B-ligát a gyári támogatás nélküli csapatok számára. Természetesen csak találgatni lehet azzal kapcsolatban, hogy hogyan valósulna meg ez az elképzelés, ha megvalósulna egyáltalán, mi mindenesetre egy olyan verziót vázoltunk fel, ahol a „másodosztály” küzdelmeiben a három gyári csapat és a gyári támogatással bíró McLaren mellett az elmúlt évek eredményei alapján a Red Bull sem vehet részt – hasonlóan ahhoz, ahogy egyes privát alakulatokat annak idején a Yokohama Trophyból is kizártak a WTCC-ben.

A Force India, a Williams, a Toro Rosso, a Haas és a Sauber részvételével zajló versengés legjobbja tavaly Sergio Perez volt, idénre viszont kicsit változtattunk a pontrendszeren: mivel a Manor kiesésével a „privát bajnokság” résztvevőinek száma 10-re csökkent, annak érdekében, hogy a célba érés ne jelentsen automatikus pontszerzést minden esetben, a 2010 előtti F1-es értékelési rendszert alkalmazzuk a résztvevők sorrendjének kialakításához.

Miután a 2-3. helyen álló Sainz és Massa kiestek a rajt utáni balesetben, nagy esély adódott Esteban Ocon előtt, amivel élni is tudott: a Force India francia versenyzője csapattársa mögött másodikként futott be, amivel az összetettben is előrejött az ezüstérmes pozícióba. Stroll sokat nyert első dobogájóval, hiszen átugrotta Wehrleint, és már Kvjat is lőtávolnan van előtte.

privat-2017-7-pilota_1

A csapatok versenyében a Force India nagyon meglógott, a Sauber lemaradása egyre nagyobb - a három "középcsapat" között viszont jelenleg bármi megtörténhet.

privat-2017-6-csapat

Végül lássuk a statisztikákat:

privat-2017-7-stat

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?