DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Mennyit gyorsult az F1 Montrealban?

Bár az időmérő legvégéig kellett rá várni, végül Montrealban is "csont nélkül" gyorsabb tudott lenni az élmezőny a 2002 óta létező jelenlegi vonalvezetés eddigi legjobb eredményénél.

Amikor a Formula-1 vezetői és technikai szakemberei lefektették az új szabályrendszer alapjait, úgy kalkuláltak, hogy a köridők pályától függően nagyjából 4-5 másodpercet fognak javulni 2017 során a 2015-ös értékekhez viszonyítva. Ennek apropóján a szezonban mind a 20 alkalommal megnézzük, hogyan változott a hétvégi legjobb idő a pályákon az elmúlt évek során, mindenhol odáig visszamenve, amióta a jelenlegi vonalvezetést használja a mezőny.

stroll-kanada



Továbbra is lehengerlőek az új szabályok, hiszen eddig pályatípustól függetlenül mindenhol gyorsabbak az idei F1-es autók minden korábbinál. Montrealban ugyan az időmérő legutolsó szakaszáig kellett várni, hogy ez megtörténjen, Lewis Hamilton Q3-as űrideje azonban bőven elég volt, hiszen több mint nyolctizedet faragott a 2004 óta létező etalonból.

A 2015-ös viszonyítási évhez képest (Monacóhoz hasonlóan) valamivel csekélyebb lett ugyan a javulás a vártnál, de ez betudható a kör viszonylagos rövidségének. Ami még kicsit szélsőséges a számadatokban, hogy csupán négy pilóta, a két Ferrari és a két Mercedes tudott a korábbi körrekordnál jobb időt futni. Bahreinben voltak képesek erre a legkevesebben, mindössze hárman, míg legutóbb Monacóban a másik végletet láthattuk, ahol 13 pilóta is gyorsabb volt, mint az előző években bárki.

 

 A Kanadai Nagydíj hétvégéjének legjobb köridői 2002 és 2017 között:

07 canlaps

Gyorsulás 2015-höz képest: 2,934 másodperc

Ennyivel javult a korábbi körrekord: 0,816 másodperc

Megdőlt körrekordok a szezonban: 7/7

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: