DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Raikkönen: Sokkal jobb helyzetben vagyunk

Kimi Raikkönen csak a hetedik, csapattársa Vettel pedig a negyedik helyen végzett legutóbb Kanadában. Ennek ellenére a jégember kifejezetten optimistán látja az elkövetkező időszakot saját maga és a Ferrari számára.

Raikkönen biztos abban, hogy a szezon további részét is a szoros Ferrari-Mercedes harc fogja meghatározni. Kanadában ugyan kicsit visszaestek (tempóban nem igazán, inkább a szerencse nem szegődött melléjük), de a veterán finn pilóta szerint a Scuderia megragadja a lehetőséget és tovább fejlődik.

Idén először nem állt Ferrari-pilóta a dobogón Montrealban, míg legnagyobb riválisuk, a Mercedes egy kettős győzelemmel jelentkezett. Raikkönen szerint azonban ez csak átmeneti. „Nagy hullámvasút eddig ez a szezon, nagyon hosszú évad lesz ez szoros és kemény harccal a végsőkig. Mindegyik csapatnak voltak már problémái, most arról szól minden, hogy a jó és rossz hétvégékből is a lehető legtöbbet kihozzuk és szakadatlanul fejlesszük az autót” – nyilatkozta Kimi Raikkönen.

Kimi Raikkönen szerint idén sokkal jobb helyzetben vannak, mint korábban


A finn pilóta nem érzi úgy, hogy Kanada után megfordul az erőviszony és innentől a Mercedes lesz láthatóan erősebb. Minden azon múlik, hogy a fejlesztési versenyben a Mercedesnek, vagy a Ferrarinak lesznek jobb ötletei, ezzel együtt melyik istálló tud jobban faragni a köridőkön.

„Hogy a Ferrari marad-e ilyen erős később is? Nem látom okát annak, miért ne lenne. Az emberek kételkednek, de ne abból induljanak ki, hogy mi történt a múltban. Ebben a szezonban már megmutattuk, hogy sokkal jobb helyzetben vagyunk. Egészen biztos vagyok, hogy ugyanúgy folytatni tudjuk csomagunk fejlesztését, mint riválisunk. Teljesen ki kell aknázni az autóban rejlő potenciálunkat és a lehető legkevesebbre csökkenteni a gyenge hétvégéink számát” – tette hozzá a népszerű finn pilóta, aki nagyon szeretne már a 2013-as Ausztrál Nagydíj után újra futamot nyerni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: