DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Ferrari már jövő hónapban tesztelheti a pajzsot

Bevethető állapotban az új fejvédő, amely Silverstone-ban kerül az SF70H-ra – a csapatoknak ez is késő lehet, mivel már javában fejlesztenék a jövő évi versenygépeket.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Red Bull aeroscreenje után a halo szintén kegyvesztett lett az FIA-nál, a jelenlegi álláspont szerint pedig az extra  fejvédelem az úgynevezett pajzs (azaz shield) formájában valósulhat meg. Arról viszont eddig nem érkeztek hírek, hogy a pajzs, amelyet eddig csak fantáziarajzon láthattunk, fejlesztésének milyen fázisában jár.

A német Auto Motor und Sport lap információi szerint egészen előrehaladott fázisban: beszámolójuk állítja, kereken egy hónap múlva, a silverstone-i Brit Nagydíj első szabadedzésén szerelik fel egy F1-es versenygépre, mégpedig a Ferrarira – a csapatra, amely annak idején a halót is elsőként kipróbálta. A többi istállónak viszont egészen szeptemberig kell várnia, ők Monzában tesztelik a pajzsot.



Az elképzelés továbbra is az, hogy a biztonsági megoldás 2018-ban az autókra kerül. Számos csapat azonban már most aggódik amiatt, hogy jövő évi versenygépének fejlesztése csúszik a bizonytalan pont miatt.

„Ami a határidőt illeti, általában július végén, augusztus elején szokás meghatároznunk a monocoque-ot” – idézi a pitpass.com a Sauber szakemberét, Jörg Zandert. „Az alapvető kérdés itt a pajzs és csatlakozási pontjának illeszkedése, a strukturális egységesség. Természetesen részletes információkra van szükségünk.”

A Red Bull autójának műszaki megoldásaiért felelős Paul Monaghan is arra mutatott rá, ketyeg az óra: „Nagyon szűk lesz az idő, ha fel akarjuk helyezni a gépre ’18-ra. A funkcionalitásáról és védőszerepéről folytatott kutatásnak szinte párhuzamosan kell történnie az installálásával. Ez trükkös feladat, hiszen ha változtatnak valamit a pajzson, az hatással lesz a karosszériára is, ha pedig megbontod a rendszert, kellemetlen helyzetben találhatod magad.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: