DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ismét terítéken a McLaren-Honda szakítás

Csak kevesen lepődtek meg, amikor Fernando Alonso két körrel a Kanadai Nagydíj vége előtt motorhiba miatt pontszerző helyről feladta a versenyt - Zak Brown megismételte, sürgős javulásra van szükség.

A spanyol pilóta a 10. helyen haladt, amikor erőtlen McLaren-Hondájával kénytelen volt leparkolni a 8-9-es kanyar bukóterébe. A kétszeres-világbajnok minden-mindegy alapon úgy döntött, szerez egy jó napot a rajongóknak, és versenyfelszerelésben felment a lelátóra, ha már elúszott a pontszerzés. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown múlt héten nyíltan kritizálta a Hondát amiatt, hogy már hosszú ideje nem képesek túllendülni a problémáikon – a japánok válasza erre mentegetőzés volt, a pénteken és vasárnap látott technikai hibák azonban magukért beszélnek.



Amikor a Sky Sports arról kérdezte az amerikait, hogy mi következik Kanada után, így válaszolt: „Arról fogunk beszélni, hogy milyen lehetőségeink vannak arra, hogy javítsunk ezen a helyzeten. De ez is megerősíti, hogy nem ülhetünk egy helyben, és várhatunk arra, hogy jobbá válnak a dolgok. Kénytelenek vagyunk mi is lépéseket tenni ez ügyben.” Amikor arról érdeklődtek nála, hogy már Azerbajdzsán előtt várható valamiféle bejelentés, azt mondta: „Talán nem, várnunk kell, mit hoz a következő néhány verseny.”

Azzal, hogy a McLaren üres kézzel távozott Kanadából, továbbra is a konstruktőri bajnokság 10. helyén tanyáznak, egyetlen csapatként, amely idén még nem ért el top 10-es eredményt. A gárda emellett negatív csúcsot döntött Montrealban, hiszen eddig soha nem fordult még elő, hogy a szezon első hét futamán nem jutottak be a pontszerzők közé. „Néhányan azt mondják, ’pontok’, de túlzás, beszéljünk inkább csak egy pontról. A motor jelzés nélkül adta meg magát. Úgy tűnik, elég sokszor meg lehet ismételni ezt az interjút ebben a szezonban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: