DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Annyira akartam azt a trófeát!

A német F1-es pilóta idén először nem tudta dobogóra vinni autóját, pedig nagyon küzdött érte: a mezőny végéről felzárkózva a leintés előtt vette csak át a negyedik pozíciót.

Sebastian Vettel általában másokat szokott előzni a rajtnál, ezért lehetett számára meglepő, amikor az ötödik helyről rakétaként kilövő Max Verstappen elsuhan mellette az egyes kanyarban. Ám a német nem úszta meg pozícióvesztéssel: az előzés közben a Red Bull bal hátsó kerekével elsodorta a Ferrari jobb elejét, így a négyszeres világbajnoknak a hatodik körben ki kellett cseréltetnie a sérült alkatrészt.

 



„Egyszerűen nem jött össze. Ha három autó akar beférni együtt az egyes kanyarba, az nem fog működni” – nyilatkozta Vettel az incidensről a Sky Sports-nak. „Meglátta a lehetőséget, és meg akarta szerezni, ami érthető is, de átrongyolt az első szárnyamon. Ilyet direkt senki nem csinál, hiszen ilyenkor nagy a defekt kockázata.” A németnek ezt követően küzdelmes délutánja volt, és verseny végére egy extra kiállásnak köszönhetően, a hatodik pozícióig sikerült felzákóznia.

Ám még előtte voltak a Force Indiák, akik mialatt egymással voltak elfoglalva, egymás után engedtek utat – természetesen nem önszántukból – Vettelnek, így a ferraris a negyedik helyen zárta a szezon hetedik futamát. „Szerettem volna trófeát szerezni, de nem sikerült. Ez nagyon szomorú, hiszen a verseny elején meg volt a lehetőségünk rá. De így is magabiztos voltam, különösen azután, hogy sikerült felérnem arra a bolyra” – utalt Vettel a Ricciardo-Perez-Ocon hármasra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: