DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Honda továbbra is óriási hátrányban

A számok nem hazudnak, ez a motorsportban is igaz. A McLaren-Honda együttműködés az erőforrás látványos gyengesége miatt szenved. Íme egy újabb bizonyíték, miért nem tudja Alonso felvenni a versenyt a legjobbakkal.

Szinte egyszeri alkalomnak nevezhető, hogy legutóbb, Monacóban nem egy McLaren-Honda végzett a végsebességek táblázatának utolsó helyén. Most ismét feketén-fehéren kiderült, hogy a hosszú egyenes szakaszok a McLaren versenyzői számára óriási hátrányt jelentenek, mivel a motor végsebessége továbbra is csapnivaló. Nagyobb bajnak tűnik viszont, hogy ez év eleje óta szinte semmit sem javult, pedig már június közepe van.

Mikor lesz végre erős erőforrás a McLaren autójában?


Ez akkora különbség, amit DRS-sel sem igazán lehet kiegyenlíteni már, ellenben az utolsó montreali egyenesben szinte bármelyik autó könnyedén megelőzheti Alonsót és Vandoorne-t a DRS segítségével. További rossz hír a Honda számára, hogy egy tavalyi Ferrari-erőforrással is több, mint 15 kilométer/órával nagyobb végsebességet lehet elérni. Nagyon sok munka lesz még ezzel a japán motorral, mire versenyképes lesz. Természetesen nagyon sok függ a beállításoktól, de még így is meglepő, hogy Pascal Wehrlein érte el a legnagyobb végsebességet. Tény, hogy sokra nem ment vele…

Egyébiránt Alonso időmérős eredményéről is kiállít egy bizonyítványt, a köridőben látható hátrány nagyjából be is tudható az erőforrás által az egyenesekben összeszedett lemaradásnak. A spanyol Q2-es eredménye szűk 1,2 másodperccel maradt el az első helyezett Hamilton mögött, ebből a hátsó hosszú egyenesben a statisztika szerint nyolc tizedet (!) kapott Alonso.

Az első négy rajtkocka tulajdonosa nincs a legjobb ötben

A McLaren viszont büszke lehet az aerodinamikai fejlesztéseire, ugyanis a jelek szerint az autó karosszériája a Mercedes és a Ferrari szintjén van, Kanadában feltétlenül. Hogy mikor lesz ütőképes motorja a csapatnak, az viszont nagy talány.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: