DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappen nem tud változtatni

Max Verstappen közel két hét elteltével sem tudta teljesen megemészteni a Monacói Nagydíjon történteket. Változatlanul úgy érzi, a csapat rossz stratégiája miatt bukta a biztosnak látszó harmadik helyet.

A holland pilóta a negyedik helyre kvalifikálta magát a két héttel ezelőtti Monte Carlóban megrendezett versenyre és folyamatosan támadta a rajttól kezdve Valtteri Bottast a harmadik pozícióért. Ekkor a Red Bull kihívta Verstappent kerékcserére azzal az elképzeléssel, hogy megpróbálják átugrani a jobb boksztaktikával a finn pilótát a korábbi cserével.

Ám ami az átlagos pályákon működni szokott, az Monacóban teljesen a visszájára sült el, a csere sem volt túl gyors, Verstappen Bottas mögött maradt, miután a Mercedes pilótája a következő körben szintén kiállt a szuperlágyakért. Ha ez nem lett volna elég, Verstappen csapattársa, Daniel Ricciardo a használt ultralágyakon egyre gyorsabb köröket futott, majd amikor körökkel később ő is kiállt, még a holland és a finn párosa elé tudott visszajönni, így ő lett a harmadik.

Max Verstappen nem szeretne többet a monacói esetre gondolni


A Red Bull azóta megmagyarázta az alávágós stratégiát, ám Kanadában ismét előkerült a kérdés. Verstappen szerint nem beszéltek erről azóta túl sokat. „Természetes, hogy nem vagyok boldog még most sem, de hogy őszinte legyek, megváltoztatni a dolgokat úgysem tudom” – nyilatkozta Max Verstappen.

„Monaco után eleve nem túl sokat gondoltam a versenyzésre, tettem a dolgom, élveztem a szabadidőmet a barátaimmal és a családommal és máris itt vagyunk újra. Megpróbálunk most jobbak lenni, mint legutóbb” – tette hozzá a holland versenyző, aki arra is kitért, hogy az autóban ülve sem tudta előre, melyik stratégia működik majd jobban, így egyszerűen csak követte a csapat utasításait.

„Hogy jobb lett volna a verseny során még tovább kint maradnom? Számomra ezt nagyon nehéz látni, mivel nem tudom, mi történik mögöttem, fogalmam sincs, ki állt már ki kereket cserélni. Ilyenkor csak követem az utasításokat. De ha őszinte akarok lenni, nem is szeretnék erre gondolni többet, elmúlt, kész” – zárta gondolatait a népszerű holland pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: