DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Valóban kiszáll a Mercedes 2018 után?

Rendre olvashatunk a Red Bull esetleges kiszállásáról az utóbbi időben, főleg a motorszabályok miatti elégedetlenségük miatt. Most egy kissé vadnak tűnő szóbeszéd indult útjára, miszerint a Mercedes istálló távozik 2018 után a Formula-1-ből.

Írország egyik híres Formula-1-es személyisége Eddie Jordan, tőle már megszokhattuk, hogy nem rejti véka alá véleményét, illetve előzetes jóslásait, aminek egy része bejön, egy része pedig nem. Jordan most azt jósolja, hogy az Ezüst Nyilak a 2018-as szezon végeztével kiszállnak az F1-ből.

A korábbi F1-es csapatfőnök az Auto Bildnek adott interjút és arról is kérdezték, hogy Sebastian Vettel vajon otthagyja-e a Ferrarit a Mercedes kedvéért, amiről a pletyka szól már jó ideje. „Nem fogja otthagyni. Mindene megvan a Ferrarinál, amire szüksége van. És azért sem, mivel a Mercedes 2018 után kiszáll” – nyilatkozta Eddie Jordan.

A Mercedes 2018 után már csak motorszállító szerepkört vállal?


„Véleményem szerint idén és jövőre még harcba szállnak a világbajnoki címekért, utána azonban a stuttgarti irányítás fejei úgy döntenek, hogy eladják a csapatot és már csak motorszállítóként maradnak a Formula-1-ben. Én biztosan így tennék. Hogy miért? Mert a Mercedes mindent megnyert, amit csak lehet, ennél már csak lejjebb vezetne az út. Jobban járnak, ha visszatérnek eredeti szerepkörükhöz, ami az F1-es motorok fejlesztése és szállítása” – tette hozzá az egykori csapatfőnök.

Jordan szerint ez a tény egy igen döntő faktor lesz abban, hogy Vettel meghosszabbítsa kontraktusát a Ferrarival előbb, vagy utóbb. Az ír szakember szerint Vettel biztosan marad a Scuderiánál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: