DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Még két IndyCar-pilóta oltja Hamiltont

Nevetnek és dühöngnek a tengerentúli mezőny tagjai a háromszoros világbajnok vihart kavaró nyilatkozatán. A detroiti győztes – hét futamon a hetedik – szerint könnyű annak a dolga, akinek csak csapattársát kell legyőznie, és Lewis Hamiltont Scott Dixon megszorongatná a Mercedesben.

Valószínűleg Lewis Hamilton sosem hitte volna, milyen visszhangot vált ki megjegyzése, melyet még az Indy 500 kvalifikációja után tett. Akkor azt mondta, szép dolog Fernando Alonso ötödik helye abszolút újoncként a rajtrácson, viszont az IndyCar mezőnyének színvonaláról is elárul egyet s mást.

Először a széria 2004-es bajnoka, Tony Kanaan vette fel a kesztyűt. „Mit is mondhatnék? Ez az ember egy kétautós világbajnokságban vett részt tavaly, és második lett. Nem hiszem, hogy ezek után sok mindent mondhatna. Nagy öröm volt, hogy Fernando csatlakozott hozzánk. Alázatos, nem úgy, mint egyes kollégái, akik kommentárokat tettek” – mondta a brazil, akit a hétvégi Detroit GP sajtótájékoztatóján az első verseny két dobogósa is követett.



„Amikor olvastam Hamilton megjegyzését, minden erőmmel vissza kellett fognom magam, hogy ne mondjak semmit. A Formula-1-ben teljes pályafutása során csak két autó volt versenyben egymással, maximum négy” – idézi a motorsport.com a detroiti futamgyőztest, Graham Rahalt. „Mi van itt nálunk? Hinch megpördült az első kanyarban. Azt lehetett volna hinni, ennyi volt, de nem, remek tempója, jó stratégiája volt, nagyokat előzött, és már harmadik. Ilyen az IndyCar, a hetedik versenyen a hetedik különböző győztes. Ez más motorsportban nem történik meg.”

„Bárki is mondjon bármit, ez egy nagyszerű bajnokság, ezt pedig Esteban Gutierrez is alátámaszthatja. Egy keveset beszéltem vele, és azt mondta, a legélvezetesebb autó, melyet valaha vezetett. Csak az ember és a gép, ilyen egyszerű” – említette meg az F1-ben három évet töltő, IndyCarban most debütáló Gutierrezt, aki kört kapott első futamán, bizonyítva, hogy az átállás nem mindenkinek gyerekjáték.

 

Rahal hozzátette, szerinte értékesebb az IndyCarban nyerni, ahol ennyi különböző csapat és versenyző esélyes a győzelemre, mint a Formula-1-ben: „Én el sem tudnám képzelni, milyen érzés úgy elmenni minden hétvégére, hogy az egyedüli dolgom legyőzni a csapattársam, és nyerek. Ez nem történik meg itt. És nézzük az igazságot. Ha Scott Dixont a Mercedesbe ültetnénk, Lewisnak több gondja lenne, mint szeretné. Ezt garantálhatom. Velem talán nem, de Scott Dixonnal igen” – vélekedett úgy, hogy a széria 36 éves négyszeres bajnoka Hamiltonnal szemben is állná a sarat.

A harmadik helyezett James Hinchcliffe szintén a kevés győzelmi esélyes motívumát emlegette: „Vicces a mezőnyünk mélységéről hallani a kritikát olyasvalakitől, akinek három autót kell megvernie, miközben nálunk hét versenyen heten győztek. Innen látszik, mennyire versenyképes ez a széria, egyenértékűek a gyártók és csapatok, és hogy milyen nehéz egy versenyt is megnyerni” – vélekedett a kanadai. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: