DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Sainz csúnyán beárazza csapattársát

Ezt láthatjuk, hogyha rápillantunk az általunk megálmodott privát csapatok bajnokságának tabellájára: miközben a spanyol már a listavezető helyet ostromolja, orosz partnere még csak dobogót sem szerzett.

A tavalyi szezon során többször megnéztük, hogy állna a privát csapatok bajnoksága a Formula-1-ben, ha megvalósítanák azt a nyáron a Stratégiai Csoportban felmerült elképzelést, miszerint kiírnának egy B-ligát a gyári támogatás nélküli csapatok számára. Természetesen csak találgatni lehet azzal kapcsolatban, hogy hogyan valósulna meg ez az elképzelés, ha megvalósulna egyáltalán, mi mindenesetre egy olyan verziót vázoltunk fel, ahol a „másodosztály” küzdelmeiben a három gyári csapat és a gyári támogatással bíró McLaren mellett az elmúlt évek eredményei alapján a Red Bull sem vehet részt – hasonlóan ahhoz, ahogy egyes privát alakulatokat annak idején a Yokohama Trophyból is kizártak a WTCC-ben.

A Force India, a Williams, a Toro Rosso, a Haas és a Sauber részvételével zajló versengés legjobbja tavaly Sergio Perez volt, idénre viszont kicsit változtattunk a pontrendszeren: mivel a Manor kiesésével a „privát bajnokság” résztvevőinek száma 10-re csökkent, annak érdekében, hogy a célba érés ne jelentsen automatikus pontszerzést minden esetben, a 2010 előtti F1-es értékelési rendszert alkalmazzuk a résztvevők sorrendjének kialakításához.

A pilóták versenyében Carlos Sainznak egyetlen remek futam is elég volt ahhoz, hogy felugorjon a második helyre, s mivel a Force Indiák betliztek Monacóban, lőtávolba került a tabella első pozíciója is. Ez már csak azért is nagy dolog, mert 2008 óta egyszer sem fordult elő, hogy a privát csapatok versenyzői közül egy Toro Rosso-versenyző teljesítsen a legjobban. Grosjean remeklésének köszönhetően szintén erős pontokat szerzett, de ez egyelőre csak arra jó a számára, hogy a középmezőny élére álljon, eggyel hátrébb taszítva Kvjatot.

privat-2017-6-pilota



A csapatok között a Force India fölénye minimálisan csökkent, a Toro Rosso viszont leszakította a Williamst, akikre immár a Haas is felzárkózott. A Sauber utolsó, minden bizonnyal ott is marad.

privat-2017-6-csapat

Végül lássuk a statisztikákat:

privat-2017-6-stat

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: