DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes a gyengébb félnek érzi magát

A Ferrari stabil, az ő teljesítményük pedig hullámzik, így most már kijelenthető, hogy a Mercedes esélytelenebb az idei F1-es harcban. Toto Wolff szerint ez egyben azt jelenti, hogy többen szorítanak értük.

2017-ben először – a statisztikák kedvelői számára: a 2015-ös Szingapúri Nagydíj óta első alkalommal – nem állt Mercedes-versenyző a dobogón, így az 1-2-es sikert szerző Ferrari már nem csupán az egyéni, hanem a konstruktőri világbajnokságot is vezeti. Toto Wolff motorsportfőnök szerint Monaco után már nyilvánvaló, a két rivális istálló közül a Mercedes van kedvezőtlenebb helyzetben.

„Megérdemelték a győzelmet, hiszen az övék volt a leggyorsabb autó. Tetszik a gyengébb fél címkéje, mert az emberek mindig azt szeretnék, hogy a gyengébb győzzön. Ami azt illeti, már a szezon eleje óta azok vagyunk” – idézi a Reuters Wolffot. Három fölényes év után a Mercedesnek egy egészen új szerepbe kell belekóstolnia.



Túlzás lenne azt állítani, hogy a Ferrari egyértelműen jobb autóval rendelkezik idén, az olaszok teljesítménye azonban nem hullámzik úgy, mint a Mercedesé. „Ki-be estünk a gumik működési tartományába a hétvége folyamán, mindkét versenyzőnk egyszerre sosem volt ebben a tartományban. Ez a kiegyensúlyozatlanság egész szezonban kísér minket, miközben a Ferrari épp ellenkezőleg, megérkeztek Barcelonába, és az első pillanattól fogva gyorsak voltunk. Tehát igen, mi vagyunk a gyengébb fél, akinek fel kell zárkóznia. Jelen pillanatban ez az új realitás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: