DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel tagadja, hogy csapatutasítással nyert

A Monacói Nagydíj győztese szerint abszolút nem beszéltek ilyesmiről a verseny előtt, s csak azért tudott Kimi Raikkönen elé kerülni, mert kivételesen a későbbi bokszkiállás bizonyult nyerőnek.

Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel indulhatott az első sorból a Formula-1-es Monacói Nagydíjon, és sokáig ebben a sorrendben is haladtak az élen. A finn azonban az elsők között állt ki kereket cserélni, Vettel viszont tovább kint maradt a pályán, s mikor ő is megejtette a maga bokszlátogatását, végül éppen csapattársa elé tudott visszatérni. A 2007-es világbajnok rajongóiban azonnal felmerült, hogy Raikkönent csapatutasítással állították félre a vb-címre jóval esélyesebb, az összetettet is vezető német érdekében, a győztes azonban ezt határozottan tagadta:

vettel-kimi-podium-ferrari-monaco-1



„Nem igazán, egyáltalán nem terveztünk csapatutasítást” – válaszolt az ezt firtató kérdésre Vettel. „Beszéltünk a verseny előtt és minden világos volt: az élen állóé az elsőbbség, és ha van lehetőséged előbb kiállni, akkor általában azt választod. Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor a későbbi kerékcsere volt az eredményes. Ma ez most nekem kedvezett.”

Vettel ennek ellenére megérti, miért csalódott a szokásosnál is jobban ferraris kollégája: „Nincs értelme tagadni: örülök, de megértem, hogy Kimi is kicsit idegesebb. Az volt a stratégiánk, hogy Valtteri előtt maradjunk és közel Kimihez, ezért meglepődtem, amikor elé tértem vissza. Jól működött a későbbi kiállás, de a verseny előtt ezt nem tudtuk megjósolni. Egymás ellen is versenyzünk, de jól kijövünk egymással. Jól vezetett az első etap során, aztán a kiállása után hallottam Bottas köridőit, ezért rákapcsoltam, és meg is lepett, hogy milyen tempóra voltam képes az autóval.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: