DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton ki se akart szállni az autóból

A Mercedes háromszoros világbajnokának már a Q2-ben véget ért az időmérője az F1-es Monacói Nagydíjon: a britet saját elmondása szerint nagyon megviselte a kudarc – azt is elmondta, miért.

Rémálomszerűen alakult Lewis Hamilton számára a Monacói Nagydíj kvalifikációja: a brit nagyon nem érezte az autóját és a ritmust, így már a második etapban kiesett, s ezzel csupán a 13. kockából vághat neki a vasárnapi viadalnak. A Mercedes versenyzője rettenetesen csalódott volt a korai búcsú után:

„Annyira összetörtem a Q2 után, hogy ki se akartam szállni az autóból” – nyilatkozta a Motorsport.com szakoldalnak. „Annyi energiát és munkát áldozunk ezekbe a hetekbe csapat és egyéni szinten egyaránt, és amikor látod, hogy mások működésre bírják az autójukat, te pedig az istenért sem, azon gondolkozol, hogy miért volt ez. Nagyon rejtélyes az egész, mert egyelőre egyikünk sem igazán érti.”

hamilton-mercedes-monaco-szombat-1



Hamilton elismerte: a fő gondjuk azzal adódott, hogy nem tudta normálisan működésre bírni a Pirelli abroncsait. „Nagyon-nagyon furcsa az egész, mert mindent ugyanúgy csináltam a bokszból kifelé, mint bármikor máskor. Ennek ellenére hol kikerülnek a megfelelő hőmérsékleti tartományból a gumik, hol visszakerülnek oda” – fogalmazott a háromszoros világbajnok, aki arra a kérdésre, hogy a saját vezetésével voltak-e problémák, így felelt: „Együtt kell ezen dolgoznunk. Úgy értem, nem vezettem rosszul és nem is vagyok lassú ezen a pályán.”

Természetesen a mezőny kellős közepéről indulva nem lehetnek vérmes reményei Monte-Carlóban: Hamilton számára innen már csak a kármentés cél, ugyanakkor abban bízik, hogy harmadik helyről startoló csapattársa, Valtteri Bottas megnyeri a vasárnapi futamot:

„Ha nem jutsz be a Q3-ba, akkor tulajdonképpen vége is a hétvégédnek, onnantól már csak az a cél, hogy a lehető legtöbbet zárkózz vissza. Remélem, Valtteri meg tudja nyerni a versenyt, és valahogy a Ferrarik elé tud kerülni, mert szeretnénk legyőzni őket a konstruktőri tabellán. Éppen ezért a csapat miatt is csalódott vagyok a mostani rajthely miatt, mert így nem tudok erős pontokat szerezni nekik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: