DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel és Raikkönen az élen az utolsó edzésen

A Ferrarinak szombatra is sikerült átmentenie erős formáját Monacóban, így a csapat két pilótája újabb pályarekorddal az élen zárta az utolsó gyakorlást, amely Esteban Ocon számára a falban ért véget.

A csütörtökinél naposabb időben, továbbra is 0%-os esővalószínűséggel folytatódott a Monacói Nagydíj programja az itt megszokott egynapos szünet után. És bár a csapatoknak most több idejük volt az első nap adatainak bogarászására, az erőviszonyok a harmadik edzésen látottak alapján nem változtak meg az élmezőnyben.

A Ferrarik már a gyakorlás egyharmadánál a tabella első két helyét foglalták el, és többször is sikerült még pár tizedet lecsípniük a legjobb köridőből. Sebastian Vettel végül ismét javított a monacói körrekordon, ami így jelenleg 1:12,395-nél áll, de jó az esély rá, hogy az időmérőn valakinek sikerült majd ezen még tovább faragni.

Dppi_00117007_409



Vettel mögött Kimi Raikkönen zárt a második helyen, míg a jobbik Mercedes Valtteri Bottasszal csupán négytizedes közelségbe tudott kerülni az élen álló Ferrarihoz. Végül a két Mercedes közé még beférkőzött Max Verstappen, de a másik Red Bullt vezető Daniel Ricciardo sem maradt el sokkal mögöttük. Csütörtöki meggyőző formájából valamit még mostanra is meg tudott őrizni a Toro Rosso, hiszen Sainz és Kvjat a 7. és 8. helyen zártak.

A McLarenek a mezőny közepén, a 10. és 12. végeztek a motorcserék után. Vandoorne-t érinti ez kevésbé, hiszen az ő autójába korábbi, illetve még büntetés nélkül használható elemek kerültek be, Jenson Button nyakába azonban 15. rajthelyes hátrasorolást varrtak visszatérésén.

Monacóról lévén szó, az egyórás edzés hozott néhány kicsúszást és hajmeresztő pillanatot is. Raikkönen a Rascasse-ban veszítette el az irányítást autója hátső része felett, és szinte meg kellett állnia az utolsó kanyarban, hogy elkerülje a fallal való találkozást. Grosjean a Mirabeau-ben, Ricciardo a Ste Devote-ban csúszott egy alkalommal a bukótérbe, de a legszerencsétlenebbül az edzés végéhez közeledve Esteban Ocon járt, aki az Uszoda kijáratánál össze is törte az autóját. Itt helyezték el a magas és félelmetes sárga kerékvetőt, a Force India franciáján azonban nem ez fogott ki, hanem az előtte lévő kanyar, amelynek belső szalagkorlátjától rendszeresen milliméterre haladtak el a pilóták a hétvége során. Ocon ezúttal rosszul méricskélt, jobb első kereke kissé eltalálta a korlátot, amitől ki is tört a felfüggesztés, az autó pedig a falban végezte.

A virtuális biztonsági autó után is maradt még pár perc a körözésre és az újabb drámára is: Ricciardo autója a Ste Devote bukóterében leparkolva fejezte be az edzést.

Az időmérő edzés 14:00-kor startol Monacóban.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:12.395   23
2 Kimi Räikkönen Ferrari 1:12.740 0.345 26
3 Valtteri Bottas Mercedes 1:12.830 0.435 29
4 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:12.940 0.545 27
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.230 0.835 27
6 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:13.392 0.997 24
7 Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:13.400 1.005 27
8 Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 1:13.563 1.168 23
9 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:13.596 1.201 21
10 S.Vandoorne McLaren-Honda 1:13.805 1.410 21
11 Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:13.936 1.541 23
12 Jenson Button McLaren-Honda 1:13.976 1.581 26
13 Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:14.072 1.677 21
14 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:14.072 1.677 28
15 Nico Hülkenberg Renault 1:14.283 1.888 24
16 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:14.547 2.152 23
17 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:14.675 2.280 35
18 Jolyon Palmer Renault 1:15.164 2.769 25
19 Pascal Wehrlein Sauber-Ferrari 1:15.291 2.896 29
20 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:15.863 3.468 26
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: