DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Stroll - a kérdőjel a Forma-1 egén

Újabb versenyhétvége, újabb autótörés, újabb érdekes magyarázat és nyilatkozat a fiatal F1-es pilótától - a csapatnál mégis úgy vélik, hogy jó lóra tettek.

Ha valamire igazán megtanították a Williams újoncát, Lance Strollt, az biztosan a mellébeszélés. A milliárdoscsemete éles bírálatok közepette ugrott neki a Monacói Nagydíj hétvégéjének, amely előre borítékolhatóan az eddigi legnehezebb kihívás számára: a csütörtöki edzésnapon ez meg is mutatkozott, ám a 18 éves pilóta úgy elbeszélt az újabb autózúzás mellett, mintha mi sem történt volna…

Bár az édesapa, Lawrence Stroll mindent megtett, hogy úgy harangozza be csemetéje érkezését, mintha az új Max Verstappent kapná meg az idei évre a Forma-1, az első öt futamon már kilógott a lóláb. Hamar megmutatkozott, hogy Stroll nem ugyanaz a kategória, mint a Red Bull hollandja: több ízben tört-zúzott, egy 11. és egy 16. helyet tudott eddig felmutatni, így nem meglepő módon a szakma és a mentornak tekintett saját csapattárs, Felipe Massa is azt jósolta, hogy a hercegség utcáin kialakított szűk és kanyargós pályán a tengerentúli ifjonc a poklok kínját fogja megjárni.

A szerdai sajtónapon a pilóta – akinek kommunikációs felkészítéséért a Williams korábbi sajtófőnöke, egy sokat látott és tapasztalt hölgy, Anne Bradshaw a felelős – megpróbálta elbagatellizálni a Monacóval kapcsolatos jóslatokat, valamint azt is, hogy az évad kezdete óta felerősödtek azok a vélemények, amelyek szerint F3-as bajnoki cím ide vagy oda, kizárólag az édesapja hathatós anyagi támogatásának köszönheti helyét a Williamsnél. „Ugyanannyi nyomás van rajtam, mint máshol, sem több, sem kevesebb” – mondta Stroll a monacói pálya jelentette kihívással kapcsolatban, majd odaszólt a bírálóinak is: „Bajnokságokat kellett megnyernem ahhoz, hogy eljussak idáig. Tudom, hogy a hátterem miatt engem mindig megpróbálnak lehúzni és leszólni, ha nyerek, ha veszítek. Elfogadtam ezt, nem tudok mit kezdeni vele. Teszem a dolgom, a feladataimra összpontosítok. Élvezem a Forma-1-es szereplést és azt, hogy versenyről versenyre gyűjtöm a tapasztalatokat. A többivel nem foglalkozom!”

stroll-monaco



Csütörtökön bejött a papírforma, Stroll a nap legkomolyabb incidensét összehozva a második gyakorláson a Massenet-nél a szalagkorlátnak csapta a Williamst, a sérült autóval pedig leparkolt a Kaszinó-téren: az incidens következményeként a tréninget piros zászlóval félbe kellett szakítani. A pilóta már-már pökhendien, lazán baktatott végig a paddockon, a csapat által szervezett sajtóbeszélgetésen pedig megpróbált úgy tenni, mintha semmilyen jelentősége nem lett volna az incidensnek: „Nagyon elégedett vagyok a mai nappal, leszámítva ezt az apró kis incidenst a végén” – mondta Stroll, aki igyekezett a tanulási folyamat részének titulálni az esetet, majd a mellébeszélést folytatva hozzátette: „Ha Monacóban nem érinted a szalagkorlátot, nem is igazán vagy a határon. Így legalább tudom, hogy eléggé tapostam a gázt…”

Stroll azt is megengedte magának, hogy az idei incidenseit firtató újságírói kérdésre visszakérdezzen: „Miért, mikor volt legutóbb incidensem? Szerintem nem is volt olyan sok…” A fiatal pilóta cinikus megnyilvánulásai vélhetően hozzájárulnak ahhoz, hogy erősödjön az iránta érzett ellenszenv, arra ugyanakkor nem érdemes számítani, hogy körön kívül találja magát: akármekkora hibákat is vét, a vele együtt érkezett pénzügyi támogatás úgy kell a Williamsnek, mint egy falat kenyér. Nem mellékes az sem, hogy bár a gárdánál kétségkívül nem örülnek a zúzásoknak, nem is türelmetlenek Strollal: a formula.hu forrásai szerint a színfalak mögött úgy ítélik meg a grove-i csapatnál, hogy jó lóra tettek, csupán a nagy akarással van gond. Úgy tartják, ha lehiggad, még sokra viheti – ez vélhetően nem ezen a hétvégén történik majd meg, így számíthatunk még némi zúzásra részéről a hercegség szalagkorlátjai között, elvégre is tavaly Verstapppennek is beletört párszor a bicskája ebbe a kihívásba.

Ami az élmezőnyt illeti, a Ferrari és a Mercedes csatája érdekesen alakult: míg az első edzésen Lewis Hamilton repesztette a legjobb időt, addig délután Sebastian Vettel állt az élre, az Ezüstnyilak pedig eltűntek. Vettel 1:12,720-as körével pályacsúcsot állított fel, míg a Mercedesek közül Hamilton közel 1,2 másodperces hátránnyal csak a 8., Valtteri Bottas pedig – a britnél 3 századdal lassabb idővel – a 10. pozícióban zárta a napot. „A délelőttünk kiválóan sikerült, de aztán mindkét autóval és pilótával rossz irányba haladtunk beállítások frontján. Biztos vagyok benne, hogy szombatra helyrehozzuk a dolgokat” – magyarázta a bizonyítványt a hosszabb tengelytáv miatt papíron a hercegségben egyébként is hendikeppel induló csillagosok technikai igazgatója, James Allison

Vettel nem ragadtatta el magát: „Akármi is volt a gondja a Mercedesnek, arra biztosan nem alapozhatunk, hogy ez egész hétvégén így marad. Úgy gondolom, hogy az időmérőre a Red Bull is fel fog javulni, így tényleg nagyon rendben kell lennie az autónknak” – mondta a német, aki a Ferrari 2001 óta tartó monacói nyeretlenségi szériáját szeretné megszakítani. A négyszeres vb-első által szintén favorizált Red Bull legjobb eredményét a 3. helyen záró Daniel Ricciardo szállította, aki a körülményekhez képest optimistán látja a folytatást: „Ha sikerül rendesen felmelegíteni az abroncsokat, szombaton akár még közel is lehetünk!”

A nap pozitív meglepetését a kistestvér Toro Rosso szállította, ahol Danyil Kvjat és Carlos Sainz a 4-5. helyre tornázták fel magukat: „Barcelonában gondjaink voltak, de számos újításunk van, amelyek révén jobb az autó balansza. A délelőtti edzés jól sikerült, délutánra pedig finomhangoltuk a beállításokat és sikerült előrelépnünk” – sommázott a faenzai csapat technikai igazgatója, James Key.

 

Megtörtént Jenson Button beugró-visszatérése is, nem is akárhogyan: noha a Stoffel Vandoorne mindkét edzésen gyorsabb volt a 2009-es bajnoknál, azt mindenképpen pozitívumként könyvelhette el a brit-japán formáció, hogy a 11-12. helyeken végeztek. „Néha úgy éreztem a féktávokon, hogy azonnal a korlátnak csapódok. Eleinte picit furcsa volt, de hamar hozzászoktam. A tempó egyébként roppant mókás, az Uszoda-sikán például padlógázos. Nem is tudom, hogy mikor volt legutóbb ilyen, vagy volt-e egyáltalán?”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: