DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Raikkönen szerint csak altat a Mercedes

A finn F1-es pilóta nagyon elégedett volt a Monacói Nagydíj első két szabadedzésén mutatott teljesítményével, ám nem akarja elbízni magát a Mercedes szerinte blöffnek számító eredményei miatt.

Sebastian Vettel révén a Ferrari edzéselsőséggel zárta a csütörtök délutánt: Daniel Ricciardo hátránya csaknem öt tizedre rúgott, a német csapattársa, Kimi Raikkönen pedig már több, mint fél másodperccel, pontosan 563 ezreddel maradt el a négyszeres világbajnok legjobbjától. Mindez reménnyel tölti el a finnt, aki idén egyetlen alkalommal tudott az első sorba kvalifikálni, még Szocsiban, igaz, akkor csaknem elhappolta a pole-t Vettel elől.



„A második gyakorláson körről körre javulni tudtam, nagyon produktív edzésen vagyok túl” – idézte Raikkönent az F1i.com. „Remekül éreztem magam a hosszú etapokon, de még így is van mit fejlesztenünk az autón az időmérőre – reméljük, a harmadik edzés után jobban állunk majd” – hangzott a szokatlanul pozitív hangvételű nyilatkozat a finntől, aki általában mindig talál valami negatívumot a napjában.

A tapasztalatok alapján Raikkönen célja nem lehet más, mint a mezőny legelejére kvalifikálni – ebből a szempontból hasznot húzhat a Mercedesek formahanyatlásából, hiszen a két Ezüstnyíl a második edzésen nem tudta felvenni a versenyt az élmenőkkel. „Úgy vélem elképzelhető, hogy mindketten az első sorba kvalifikálunk, de ez nem garantált. Szerintem a Mercedes nem mutatta ki a foga fehérét ezen a délutánon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: