DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ismét kifakadt a Hondára a McLaren vezetője

Úgy tűnik, a wokingi istállót versenyigazgatóként irányító Eric Boullier türelme is véges: a franciának elege van abból, hogy nem jutnak egyről a kettőre a japánokkal, és hogy a gyártó emberei nagyon nehezen értik meg az európai munkakultúrát.

Ha gyorsan végigpörgetjük az elmúlt három év McLarennel és Hondával kapcsolatos híreit (például itt és itt), nagyszerűen kirajzolódik előttünk a két fél F1-es kapcsolata: az egyik hol dicsérte a másikat, hol a fejét csóválta miatta, máskor több hétig bizalomgerjesztő és reménykedő híreket olvashattunk, aztán következett a sárdobálás, és egymás hibáinak felsorolása. Persze ebben a wokingi alakulat járt az élen, hiszen ők szenvedtek a Honda gyenge és megbízhatatlan erőforrásai miatt – Eric Boullier most ezt a vonalat erősítette a belga La Dernière Heure című lapnak adott nyilatkozatával.



„Az a probléma, hogy egy motort nem lehet úgy vásárolni, mint egy katalógusházat” – mondta a francia. „A Honda esetében üres papírral és új szabályokkal kezdtünk, rábízva magunkat a japán erőforrás hírnevére, de semmilyen garanciánk nem volt a végleges termékre. Ne felejtsük el, hogy nem fizetünk a motorokért, hiszen a Honda a partnerünk.” Boullier kitért arra a pletykára is, hogy a McLaren a reménytelenségből egy másik gyártó (leginkább a Mercedes) erőforrásaival akar kilábalni.”

„Mielőtt az ügyvédhez mennénk, először is megoldásokat keresünk. Nagyon sokat ingázok Anglia és Japán között, hogy meggyőzzem őket, de nagyon más mentalitás uralkodik náluk. Egy európai számára rettentően nehéz megérteni őket. Ha mindannyian megegyezünk abban, hogy jobbra megyünk, akkor ők balra fognak fordulni – de úgy tűnik, ez működik náluk, hiszen Japán a világ egyik vezető hatalma.”

„Nagyon várom, hogy mikor érünk el sikereket, de lehet, hogy ez az előzetesen felállított három év helyett hat-hét évbe telik majd. Amíg fejlődést értünk el, addig könnyű volt a közös munka, ha viszont problémával találkoztunk, az visszavetett minket – így pedig nehéz motiváltnak maradni” – mondta Boullier, de váltanak-e jövőre? „Jelenleg ez nem áll szándékunkban, de a döntés nem az én kezemben van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: