DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Falba vághat az új kerékvető!

A kerékvetők, illetve rázókövek feladata, hogy távol tartsák a versenyzőket a kanyarok átvágásától, és a pálya kiszélesítésétől – csakhogy ezt úgy kellene megoldani, hogy ne jelentsen veszélyt a pilótákra…

A GPDA igazgatói posztjára nemrég megválasztott Romain Grosjean, valamint az a Sergio Perez, akivel lapunk ma, szerdán interjút készített, egyaránt aggályait fejezte ki a Rascasse előtti úgynevezett Uszoda-rész megújult kerékvetői miatt.

monaco-kerekveto-2017



A francia versenyző szerint a sárga objektum egyáltalán nem biztonságos „Nem is értem, miért csinálták, talán a Porsche-szuperkupa számára, F1-es autóval mindenesetre hozzá se érj ahhoz a nagy sárga valamihez. Olyan, mint egy kilövőrámpa, ha csak egy kis hibát elkövetsz, letépi az első szárnyad és belerepít a falba. Az eddigi kerékvető sem volt éppen kicsi, ha rámentél, időt veszítettél, ezért lep meg, hogy ezt a még nagyobbat látom most…”

Mexikói kollégája osztja Grosjean aggodalmát: „Ez nagyon nagy, nem gondolom, hogy szükség lett volna egy ekkora rázókőre. Már az előző is a falba küldött, ha eltaláltad, így ez a mostani lehet, hogy a lelátóra katapultál majd…”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: