DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Button csak szórakozni tér vissza

A Monacói Nagydíj egyszeri alkalom lesz, hangsúlyozta Jenson Button. Elmondása szerint már nevetséges, mennyien akarták, hogy idén is folytassa az F1-ben.

A korábbi Formula-1-es világbajnok, Jenson Button Monte-Carlóban újra szerepel a királykategóriában, hogy a McLarent vezesse, miközben Fernando Alonso az Indy 500-on versenyez. Amióta napvilágot látott a hír, sok szó esett Button szerepvállalásáról: volt, aki megkérdőjelezte elkötelezettségét, felmerült a teljes visszatérés lehetősége is.



„Természetesen amikor jött a lehetőség, hogy versenyezhetek Monacóban, tudtam, hogy el fogom fogadni. Teljes szezonban viszont nem akarok az F1-ben versenyezni, mivel az én időm lezártnak tekintem” – mondta a Sky Sportsnak Button. „Élveztem a karrierem többségét, de itt volt az ideje, hogy megpihenjek. A Monacói GP-re visszatérni egy álom.”

Button elárulta, a monacói szereplés ellenére karrierje valódi lezárásaként továbbra is a tavalyi utolsó versenyre fog tekinteni: „Ez egyszeri futam lesz, ahol szórakozni fogok. Abu Dhabi volt az F1-es pályafutásom vége, de igazán. Rendkívül érzelmes és különleges hétvége volt. Ehhez képest Monaco egészen más, egy alkalomra szól.”

A McLarennél tartalékos posztját betöltő Button már korábban elárulta, ha akarna, még mindig a mezőnyben lehetne, olyannyira, hogy válogathatott is volna az istállók között: „Annyi lehetőségem volt, hogy az már nevetséges. Még idén is két csapat kérdezte, akarok-e versenyezni náluk. Ez azonban már nem érdekel” – árulta el a PA hírügynökségnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: