DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ez lehet az egyik oka a Red Bull szenvedésének

A Milton Keynes-i F1-es istálló az előzetes várakozásokat alulmúlva teljesít az idei szezonban - a csapatfőnök Christian Horner rávilágított egy problémára, amely gyengébb produkciójuk kulcsa lehet.

Szezon előtt a Red Bull számított a világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének, kiforrott aerodinamikai gárdájuk és anyagi forrásaik miatt, ám a szezon egynegyede után távolabb vannak a győzelemtől, mint a tavalyi év során bármikor. Elvben a csapat kezére játszhatott az is, hogy az előző évben részt vettek a Pirelli gumitesztjein, átalakított 2015-ös autójukkal, Christian Horner azonban úgy véli, éppen emiatt indultak el tévúton, hiszen a tavaly nyert adatok hamisnak bizonyultak a valós, 2017-es abroncsokhoz képest.

„A tél folyamán jelentős szabályváltozások történtek, és úgy gondolom, hogy az átmeneti autóval futott Pirelli-tesztek több szempontból is ártottak nekünk” – nyilatkozta a brit a Motorsport GP Gazette című lapjának. „Néhány dolgot túl későn változtattak meg a gumikon, mi pedig ezek köré terveztük az autót, így befolyásolták a fejlesztési irányt is. Nem mondanám, hogy ez visszaütött volna, de nem is mozdított előre minket. Nyilvánvaló tény, hogy a Mercedes és a Ferrari jobb munkát végzett a szabályok értelmezésével, mint mi, ezért már a tél során lemaradásban voltunk.”



Horner szerint a bajokat tovább tetézték a gyakorlások során felismert erőforrás-problémák is. „Közelébe sem értünk annak a tesztkilométer-mennyiségnek, amit meg szerettünk volna tenni, mert rengeteget ültünk a garázsban motorhibák miatt. Ezért valójában csak Ausztrália után állt össze a kép, addigra azonban jelentős teljesítménybeli lemaradásban voltunk. A pilóták úgy vélekedtek, hogy az autónk egyensúly nem elég megfelelő, mi pedig rengeteg erőfeszítést tettünk azért, hogy orvosoljuk ezeket a problémákat. Az első lépés ez irányba a barcelonai fejlesztési csomagunk volt.”

A brit bízik benne, hogy hamarosan sikerül felülkerekedniük a nehézségeken. „Tudjuk, hogy hol a hiba, és ha ezeket kijavítjuk, akkor már az út felénél járunk. Rátermett csapatunk már bebizonyította képességeit korábbi autóinknál, és semmi kétségem afelől, hogy ezt most is meg fogják tenni. Barcelonában egyértelműen csökkentettük a lemaradást, és jó irányba haladunk – biztos vagyok benne, hogy a szezon második fele jobban sikerül majd számunkra, mint az első.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: