DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Extrémebb és menőbb pályákat az F1-be!”

A pilóták érdekvédelmi szövetségének elnökeként Alexander Wurz számára természetesen a biztonságos versenyzés a legfontosabb, de sokkal szívesebben látna olyan pályákat a naptárban, ahol a pilóták nem ússzák meg szárazon hibáikat.

A Forma-1-ben utoljára tíz éve versenyző Alexander Wurz tíz nyilatkozatából kilenc szinte biztosan a Forma-1-es biztonság javításáról szólt a közelmúltban, ezért nagyszerű olyan szavakat hallani tőle, ahol az izgalmasabb versenyzésért szólalt fel. Az osztrák szerint azzal, hogy a sportágban egyre több biztonsági fejlesztés mutatkozik be (jövőre várhatóan érkezik a pajzsnak nevezett fejvédő rendszer), az autók sebességét is lehet növelni, sőt, a száguldó cirkusz ezzel visszatérhet a régi stílusú pályákon való versenyzéshez.

„A Forma-1-nek autentikusnak kell lennie, a legjobb pilótákkal, a leggyorsabb autókkal, és a legmenőbb pályákkal” – nyilatkozta Wurz a GPUpdate.net-nek. „Annak érdekében, hogy lépest tartsunk a sebességgel, és a sebesség észlelésével – hiszen ez gyökeres változáson megy keresztül a videojátékoknak és a hollywoodi filmeknek köszönhetően – biztosítanunk kell, hogy a televíziós közvetítésben minden gyorsnak tűnjön. Ha valaki a képernyőn nézi az F1-et, azt kell gondolnia, hogy ’Hú, én ezeket az autókat biztosan nem tudnám vezetni’ – mindezt csak ránézésre, kommentár nélkül.”



„Amellett, hogy biztonságosabbá tenném az autókat, extrémebb pályákra van szükség – olyanokra, ahol ha valaki hibázik, nem csúszhat ki a húsz méter széles bukótérbe, következmények nélkül: legyen ott fal, fű, vagy kavicságy. Mivel növelnénk az autók biztonságát, hagynám a versenyigazgatót, hogy engedje az agresszívabb versenyzést, hogy versenyezzenek esőben, menjünk utcai pályákra, legyeneket extrémebb pályáink. Ez sokkal jobban festene a tévében, a közösségi médiában, bárhol.”

„Ha hasonló marad az autók biztonsága, és a versenyigazgató piros zászlót rendel el, akkor az nehéz lesz a pilóták számára, és ott tartunk, ahol a part szakad – így pedig nincs fejlődés. Ez nem autentikus, és nem is Forma-1 – ez az én filozófiám a biztonságról. Nem a halóról szól a dolog, egyszerűen arról van szó, hogy gyorsabbá, agresszívabbá és biztonságosabbá kell tenni az autókat” – tette hozzá Wurz.

Az osztrák úgy véli, hogy a biztonsági szakértőkre hagyja, hogy eldöntsék, milyen megoldásokat szeretnének alkalmazni a jövőben. „Az FIA, a Stratégiai Csoport és a kereskedelmi jogok tulajdonosa is azt mondta, hogy együtt szeretnénk vizsgálni a fejvédelem lehetőségeit. Ha már itt tartunk, én nem tartom megfelelőnek a halót – szerintem nem túl szép. Inkább azt szeretném, amit az elmúlt harminc évben is láthattunk, hogy a biztonság fejlesztése nem ment a teljesítmény rovására. Ez alatt az idő alatt kevesebb lett a baleset, viszont nagyobb a sportág népszerűsége, ezért nem lehet azt állítani, hogy a biztonságosabb autók kevésbé nyerték el a közönség tetszését.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: