Steward
Admin
2017. október 20. péntek
F1

Verstappen nem akar hálátlan lenni a Red Bullhoz

A holland pilóta még csak 19 éves, de már több mint két évnyi F1-es tapasztalat van a háta mögött - éppen ezért nagyon sokat köszönhet a Red Bullnak, és nem is akarja cserben hagyni őket.

Max Verstappen számára nem is kezdődhetett volna szebben red bullos karrierje tavaly: azok után, hogy a Milton Keynes-iek felhozták az anyacsapatba, egyből megnyerte a 2016-os Spanyol Nagydíjat. Azóta már egy év eltelt, s noha a pilóta nem tudott újfent a dobogóra állni, a sportág egyik, ha nem a legizgalmasabb tehetségévé vált. Versenyzése és eredményei alapján nem csoda, hogy más csapatokkal is szóba hozták a nevét.

Persze ahogyan az lenni szokott, az idei szezon két csúcscsapatát, a Mercedest és a Ferrarit emlegették a legtöbben, a Red Bull juniorporgramját irányító Helmut Marko azonban kategorikusan kijelentette, hogy Verstappen nem megy sehová, különben is, 2018 végéig élő szerződése van a gárdával. Egyelőre úgy tűnik, a pilóta nem is szándékozik továbblépni. „A csapat nagyon kedves hozzám, és szeretek itt lenni, de egyszer már nyerni is akarok” – nyilatkozta a holland a CNN-nek.

„Jelen pillanatban szerződésem van velük, és ők azok, akik segítettek nekem a Forma-1-be jutni, ezért a lojalitás is szerepet játszik a helyzetben.” Amikor arról kérdezték Verstappent, hogy a lojalitás általános-e a Forma-1-ben, így válaszolt: „Nem éppen, de jó, ha valaki felé ki tudod fejezni” – tette hozzá az idén egy dobogót szerző versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?