DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ha Alonso marad, ezért marad a McLarennél

Fernando Alonso F1-es jövője sok kérdést rejteget, leginkább, hogy hol versenyez jövőre. A McLaren idén nagyon gyenge, de sejthetjük, miért marad, ha marad a wokingi istállónál.

Ebben az esztendőben nagy varázslatra már nem számíthatunk a McLaren-Honda Formula-1-es szereplése kapcsán, első számú versenyzőjük, Fernando Alonso azonban nagy tetszéssel figyeli a McLaren csapatigazgatójának, Zak Brownnak a szokásosnál jóval nyitottabb szemléletét.

A korábbi igazgató, Ron Dennis decemberben mondott le, miután nemigen maradt más választása, azt követően, hogy a sakkjátszmában alulmaradt. Decemberben váltotta őt Zak Brown, aki számos változtatást eszközölt az elmúlt kevesebb, mint fél év során. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy hosszú idő után ismét visszatér(t) a McLaren az Indy 500-ra, méghozzá Fernando Alonsóval a volánnál.

Fernando Alonso nagyon kedveli, ahogy Zak Brown vezeti a McLarent


„Úgy vélem, Ron fantasztikus időszakot töltött a McLarennél a múltban, rengeteg sikert hozott a csapatnak. Most Zakkal nyitottabban éljük meg a dolgokat, a McLaren sok mindent másképp közelít meg mind kereskedelmi, mind technikai oldalról. Az egyik legnagyobb különbség éppen abban rejlik, ahogy Zak hozzááll a McLarenhez, mint márkanévhez, szeretné egészen más kategóriákba, más világokba is elvezetni a csapatot” – nyilatkozta Fernando Alonso a csapatigazgatóról.

„Ott vagyunk az Indy 500-on, véleményem szerint nem csak ebben az évben történik ez így. Úgy érzem, a McLaren a jövőben is jelen lesz az Indy 500-on. Sőt, azt is gondolom, hogy a Le Mans-i 24 órásra is nevez majd a McLaren a jövőben, ahogy az régen is történt, amikor Indy 500-at, máskor pedig Le Mans-t is nyert a csapat” – elemezte a helyzetet a spanyol pilóta.

„Ez a legnagyobb változás, amit a McLarenen belül érezhetünk, Zak nem csak a Formula-1-re koncentrál, hanem más sorozatokra is szemet vetett, ez pedig nyilván az autóeladások szempontjából sem jön rosszul. A McLaren kocsik eladásához új piacok sem ártanak és az amerikai piac talán a legnagyobb” – értékelte a kereskedelmi szempontokat is Alonso, akit ez a hozzáállás lenyűgöz. Ha végre javul az erőforrás, bizonyára Zak Brown személye komoly ütőkártya lehet Alonso marasztalásához.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: