DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Red Bull: Teljesen más az élet Ecclestone után

Az F1-ben jelenleg harmadik erőnek számító istálló tanácsadója több szegmensben is érezte már a sportágban lezajló változásokat, néhány hónappal a brit távozása után.

Nem csak a rajongók örülhettek a Liberty Media megjelenésének, úgy tűnik, mindenki hasznot húz az amerikaiak által irányított Forma-1-ből: nemrég például a Spanyol Nagydíj vezére nyilatkozott úgy, hogy sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok az új menedzsmenttel. A vezérigazgató Chase Carey nemrég azt mondta, legszívesebben eldobná a jelenleg is érvényben lévő Concorde-szerződést, egy minden csapat számára kedvezőbb megállapodás érdekében.



Nos, ha már csapatok: a Red Bull tanácsadójaként dolgozó Helmut Marko – aki a minap még a kiszállással fenyegetőzött – szerint kézzelfogható az amerikaiak jelenléte a sportágban. „Versenyről versenyre új ötletek születnek” – idézte az osztrákot a thisisf1. „Nekünk már több olyan ötletünk is volt, melyeket nem támogattak, de most már nem felülről érkeznek az utasítások, hanem együttműködés zajlik annak érdekében, hogy az egész eseményt még vonzóbbá tegyük.”

Ez utóbbi azért is fontos a Red Bull számára, mert az energiaital-gyártó promóter is egyben az Osztrák Nagydíj miatt – Marko azonban pozitív fejleményekről számolt be e téren is, miután beszélt a sportág kereskedelmi ügyeiért felelős Sean Bratchesszel. „Rengeteg ötletet tártunk elé, egy órán belül pedig az összesbe beleegyezett. Teljesen más légkör és hangulat uralkodik, miközben intenzív tárgyalás zajlik az új szabályokról, a technológia, a motorok és az anyagiak szempontjából is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: