DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

2020 után szinte minden megújul az F1-ben

A száguldó cirkusz várhatóan új motorszabályt fog elfogadni a jelenlegi kifutása után, de a csapatok sportággal való megállapodása is egészen más mederbe kerülhet majd.

A csapatokat jelenleg Forma-1-ben tartó egyezmény, a Concorde-megállapodás 2020 végéig szól: ebben a dokumentumban szerepel, hogy egyes gárdák mekkora bevételre jogosultak a jogdíjakból, egyben ez kötelezi őket a száguldó cirkuszban való maradásra. Ez azonban sok vitára adott okot az elmúlt időszakban, beleértve az anyagiak egyenlőtlen elosztását – Chase Carey, a sportág vezérigazgatója úgy véli, el kell törölni a szerződést annak lejárta után, és teljesen más, demokratikusabb egyezményre van szükség az F1-ben.

„Itt van nekünk ez a hírhedt dokumentum, a Concorde-megállapodás, mely mindig hat-nyolc évre szól, és a csapatokkal kötött szerződések anyagi feltételeit részletezi” – idézte a Motorsport az amerikait. „Az a célunk, hogy hosszabb távú partnerkapcsolatot alakítsunk ki velük, nem pedig olyat, amelyet lejárta után újabb nyolc évre meg kell újítani.” Carey szerint ez folyamatosan érdekellentéteket szül a maguknak minél jobb feltételeket kivívni akaró résztvevők között, ez pedig bizonytalansághoz vezet, és megnehezíti a tervezést.



„Ha adott egy pont, amely a felek előtt áll, az versenyhelyzetet teremt, és mindenki folyamatosan azt tartja a legfontosabbnak, hogy hogyan tudnának a legtöbb hasznot húzni az egészből. Mi azt szeretnénk, hogy mindenki egy három éves ciklusra egészben tekintsen, ne pedig egy adott időpontot várjon” – mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy szerinte a csapatok véleménye egybe fog csengeni az övével a közjó érdekében.

Bár azt ő is elismeri, hogy nem lesz könnyű keresztülvinnie tervét. „Azon vagyunk, hogy kimondhassuk, partnerei vagyunk egymásnak, annak ellenére, hogy a pályán ellenfeleknek számítunk, a javakat pedig közösen osztjuk el egymás között. Ebben a sportban a történelem során mindenkinek maga felé hajlott a keze, a résztvevők azon voltak, hogyan játsszák ki a másikat. Ha sikerül együttműködnünk, abból mindenki hasznot fog húzni.”

„Az a célunk, hogy megváltoztassuk a sportág kultúráját, ennek pedig számtalan egyedi összetevője van. Eddig jónak érzek mindent, szívesen fogadták ezirányú törekvéseinket. Semmi kétség, egy ilyen régóta fennálló rendszert időbe telik megváltoztatni, de egyben lehetőség arra, hogy hosszú távra tervezzünk, és egészségesebb kapcsolatot alakítsunk ki, amely mindkét fél számára jövedelmező lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: