DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Van, akit nem lepne meg Alonso távozása a McLarentől

Mivel a spanyol F1-es pilóta szerződése év végén lejár a wokingi alakulatnál, az is előfordulhat, hogy máshová szerződik majd - legutóbb éppen a Mercedes került szóba.

Amikor Fernando Alonso 2014 végén a McLarenhez szerződött a Ferraritól, nem gondolta volna, hogy még több mint két év múlva is azért fog küzdeni, hogy egyáltalán befejezze a versenyt és legalább pontszerző helyen érjen célba – ahelyett, hogy győzelmekért, és világbajnoki címekért küzdene. Nos, a spanyol három éves szerződése utolsó szezonját tölti idén, s bármennyire igyekszik kifejezni lojalitását csapata felé, megtörténhet, hogy 2018-ban más színekben látjuk majd.



„Ha mostantól fogva szeptemberig, vagy októberig látok esélyt arra, hogy 2018-ba győzni tudunk, boldogan maradok, de ha nem így lesz, szívesebben beszélek majd mással” – mondta nemrég Alonso, a McLaren versenyigazgatója, Zak Brown pedig totálisan megérti pilótája álláspontját. „Kétszeres világbajnokról van szó, aki harmadik alkalommal is nyerni akar – ezt pedig csak olyan autóval tudja megtenni, amely győzelemre képes. Ahogyan ő is elmonda, szívesen maradna velünk, ha ehhez megfelelő lesz a környezet.”

„Ezt egyelőre még nehéz megmondani, igaz, nagyon sok világbajnok autót építettünk már. A közelmúltban több motorgyártó is előre tudott lépni – elég csak megnézni, hol áll most a Renault, és hol állt évekkel ezelőtt. Abban megegyeztünk vele, hogy a nyári szünetig várni fog, ezért jelenleg csak annyit tehetünk, hogy leszegett fejjel folytatjuk a megkezdett munkát, annak érdekében, hogy bebizonyítsuk, jövőre győztes autót tudunk építeni.”

Brown nyilatkozatában kitért másik pilótájára, az idén sokat szenvedő Stoffel Vandoorne-ra is. „Nehéz szezonkezdete ellenére remek a hozzáállása. Folyamatosan tanulni és fejlődni próbál, és eddig nagyszerű munkát végzett. Úgy vélem, Stoffel világbajnok lesz, méghozzá remélem, hogy a McLaren-Hondával, de mivel még újonc, nagyon sok minden áll előtte. Remélhetőleg sikerül megtartanunk Fernandót, de nagyon nagy reményeket fűzünk Stoffelhez is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: