DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Meglepő, kik nem tagjai az F1-es pilóták szövetségének

Romain Grosjean, a GPDA nemrég megválasztott igazgatója furcsának tartja, hogy csaknem a mezőny felét nem érdekli a szervezet, amely egyébként az ő érdekeiket is hivatott képviselni.

Nincs még egy olyan, Forma-1-es pilótákat tömörítő szervezet, mint a GPDA, amely ugyan nem helyezkedik szembe a sportág vezetőivel és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel, több esetben velük ellentétben is meg kell védenie a versenyzők álláspontját. Az Alex Wurz által irányított testület nemrég új igazgatót választott magának Jenson Button helyére, Sebastian Vettel mellé: a tisztséget Romain Grosjean kapta meg, aki amellett, hogy nagyon fontosnak tartja a GPDA céljait, meglepi, hogy mennyi társát nem érdekli a szervezet ügye.



„A Forma-1 fejlődik, és mi, pilóták, ha összefogunk, sokkal nagyobb szerepet játszhatunk ebben: úgy értem, mind a húszan, és a ’tartalékosaink’” – idézte a Haas versenyzőjét a Speedweek. „Persze érthető, ha vannak véleménykülönbségek, de össze kell fogunk a sportunkat. Sokkal többet várunk a Libertytől, de ezt csak úgy tudjuk elérni, ha mindannyian egyként állunk ki magunk mellett.”

Amikor arról kérdezték a franciát, hogy kik nem tagjai a GPDA-nak, az habozás nélkül kezdett a felsorolásba: „Pontosan el tudom mondani, kik ők: Hamilton, Bottas, Verstappen, Stroll, Massa, Wehrlein, Sirotkin, Celis, Raikkönen, Hülkenberg és di Resta. Amikor én elkezdtem a karrieremet az F1-ben, egyből részese akartam lenni a szervezetnek, ezért egy kicsit meglep, hogy mennyien nem tagjai manapság. De próbálkozni fogunk, hogy meggyőzzük őket a csatlakozásról.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: