DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Durva: Vandoorne első előzését ünnepli

Persze kétségkívül örömteli dolog, hogy megvan a szezon első előzése a McLarennel kínlódó belga számára – de az már kevésbé, hogy az ötödik futamig kellett erre várni, s a 16. helyért történt a manőver.

Ha nem lenne elég baj a McLaren egyébiránt vitathatatlanul tehetséges újonca, Stoffel Vandoorne számára, hogy állandó megbízhatósági gondokkal küzd, Spanyolországból két további okból is szomorúan távozhatott. Egyfelől az időmérő edzésen csapattársa, Fernando Alonso komoly verést mért rá, amit egy versenyző sosem visel könnyen, másrészt pedig Felipe Massával való ütközése miatt nem csupán kiesett, hanem még rajtbüntetést is kapott a soron következő, monacói hétvégére.

A belga mindezek ellenére megpróbált valami pozitívumot keresni a hétvégében, s végül talált is! Persze ez is csak interpretáció kérdése, hiszen az a tény, hogy az ötödik versenyen sikerült idei első előzését végrehajtani, összességében inkább elkeserítő, mintsemhogy különösebben örömteli legyen. De ha már ő maga kiemelte, emlékezzünk meg róla mi is: a manőverre a 20. körben került sor, ekkor szerezte meg a 18 versenyben lévő pilóta közül a 16. helyet Vandoorne Palmerrel szemben.

vandoorne-barcelona



„A Jolyon elleni manőverem volt az idei első előzésem, szóval legalább valami jutott nekem is ezen a versenyen. Az a tény, hogy ennyire jó érzés volt az előzés, bizonyítja, hogy a csomagunk még most sem eléggé erős, és egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a többiekkel harcoljunk. Előreléptünk ezen a hétvégén a fejlesztéseknek köszönhetően, de bár egyes területek egyértelmű javulást mutatnak, a versenyen még most is szenvedtünk kissé” – mondta a belga, aki Monacóban tavalyi bemutatkozó futamához hasonlóan ismét Jenson Button csapattársaként szerepel majd:

„Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, mindenesetre a karosszéria egyre jobb, s remélhetőleg újabb fejlesztéseket tehetünk majd fel, ami kifizetődik majd. Meglátjuk, próbálom a legjobbamat nyújtani, jelenleg többet nem tehetek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: