DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Exkluzív: Federer és Djokovic az F1-ben

Megvolt a várva várt első nagy csata a két vb-aspiráns, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között: a Spanyol Nagydíjon vívott, kerék a kerék melletti meccset a Mercedes brit pilótája nyerte, aki a leintés után a tenisz világának két csillagához, Federerhez és Djokovichoz hasonlította magukat. Helyzetjelentés a barcelonai paddockból.

Régóta vártuk, vasárnap végre megkaptuk: éles körülmények között mérkőzött meg egymással Vettel és Hamilton, akik egy ideje már a 2017-es világbajnoki cím legfőbb esélyeseinek számítanak, és a mai napon újfent bizonyították ezt. A meccset Hamilton nyerte, akinek nagy szüksége volt erre: két hete Oroszországban csak árnyéka volt önmagának, Barcelonában azonban egész hétvégén csúcsformát mutatott és nemcsak a győzelem villanyozta fel, hanem a Vettellel vívott kőkemény, ugyanakkor kölcsönös tisztelet keretein belül megvívott viadal is.

„Nagyon szeretem a teniszt, nagyon tetszett a Federer és Djokovic által vívott döntő. Nagyra értékelem a kiegyensúlyozottságot, amit mutattak, valamint a koncentrációt és azt, hogy képesek a határon teljesíteni. Ma mi is pontosan ilyen csatát vívtunk egymással Sebastiannal” – nyilatkozta a futamot követő Mercedes-sajtóértekezleten Hamilton, akinek kijelentése hangzatos, egyúttal üzenetértékű is, mégpedig Nico Rosberg felé. A hasonlattal hosszas hezitálás után arra a kérdésre válaszolva rukkolt elő, hogy kivel jobb mérkőzni: most, a négyszeres világbajnok Ferrari-pilótával, vagy korábban a mostanára visszavonult csapattárssal…

 

Vettel a futamon remek rajttal ragadta magához a vezetést, de aztán a stratégiai fennforgás, valamint Hamilton kemény előzési manővere következtében visszacsúszott a 2. helyre. Saját bevallása szerint dühös volt, hogy nem nyert, ám a ponttáblázaton meglévő 6 pontnyi előnye és a Hamiltonnal vívott csata hangulata a németet is felvillanyozta. A brit azt a kérdést is megkapta, hogy meddig maradhat ennyire békés a viszonya a bajnoki ellenféllel:

„Nem tudom, ezt most még nagyon nehéz megmondani” – fogalmazott az 55. győzelmét arató szigetországi versenyző. „Ma nagyon szoros csatát vívtunk, amely talán más irányba is alakulhatott volna. Akkor most biztosan más lenne a hangulat, de a versenyzés már csak ilyen. Ha az első kanyarban kiütött volna, aztán megnyerte volna a futamot, biztosan nem mondtam volna neki azt, hogy ’remek munka volt, Sebastian!’ Agresszív volt, de szerencsére sikerült elkerülnöm az ütközést és harcban tudtam maradni vele. Imádtam a kihívást, a harcot, amit vívtunk a futam során. Tiszteletteljes mérkőzés volt, egészen a végéig az maradt. Azt mondta a futam után, hogy ideges, amit meg is tudok érteni, mert fantasztikus versenyt futott, de csak második lett. Ha ő nyert volna és én végzek a második helyen, én is ideges lennék…”

Szocsiban nyújtott harmatos produkciójával Hamilton kissé megriasztotta híveit, ám Barcelonával korrigált. Noha saját bevallása szerint hozzá van szokva a nehéz helyzetekhez, a Mercedes zászlóvivője azt sem titkolta, hogy a Monacói Nagydíj előtt jót tett a lelki világának, hogy sikerült visszatérnie a szokásos kerékvágásba.



„Az előző versenyhétvége valóban roppant nehéz volt számomra, de túltettem magam rajta és egészen jó mentális formában érkeztem ide. Ehhez hozzá kell szokni, mert nem minden hétvége sikerülhet tökéletesen. Nagyon jó, hogy úgy mehetek Monacóba, hogy tudom, részese vagyok a harcnak, a kocsi egész hétvégén tökéletes volt, jót vívtunk Sebastiannal. Az külön pozitívum, hogy az itteni utolsó, egyébként lassú szektorban nagyon jók voltunk, mert ez azt jelenti, hogy jók leszünk a hercegségben is. Arra számítok, hogy ott is nagy csatát vívunk majd egymással” – fogalmazott a brit, aki szinte végig lihegett a csapatrádión: a dobogón elismerte, hogy fizikálisan is megterhelő volt számára a futam, később viszont a verseny közbeni stresszre igyekezett fogni a szokatlan jelenséget.

A 3. helyen leintett Daniel Ricciardo a tavalyi Mexikói Nagydíj óta első ízben állhatott dobogóra: ez a tény felvillanyozta a mindig vigyorgó pilótát, az RB13-as teljesítménye viszont aligha… A viadal végén 1 perc 15 másodperc volt a hátránya Hamiltonhoz képest, ami a teljes távra kivetítve körönként több mint 1 másodpercet jelent. Ez annak ellenére is kiábrándító, hogy a Red Bull csak az aero-fejlesztéseket vethette be, ugyanis az új Renault-szívre még várni kell.

„Az én sztorim nem volt annyira mozgalmas, mint a mellettem ülő két srácé. Picit irigykedve ülök itt és hallgatom, amit mesélnek, mert azt szeretném, ha nekünk is ilyesmiben lenne részünk. Dolgozunk rajta, ma pedig már annak is örülnünk kell, hogy ez összejött és megvan az idény első dobogós helyezése” – mondta Ricciardo, aki május 1-jén, a budapesti Nagy Futamon még úgy nyilatkozott a Formula.hu-nak: reménykedik abban, hogy a csúszó motorfejlesztések ellenére is fél másodpercen belülre kerülhetnek a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest.

A „Vállveregetés” különdíjat a Force Indiának adományozhatjuk, amely újabb kettős pontszerzést produkált, ráadásul az idei legjobb eredménnyel: Perez és Ocon kimaxolták, hogy több olyan pilóta is kiesett, akik normál esetben előttük végeztek volna, így az elismerésre méltó 4-5. helyeket csípték meg. Jár egy dicséret Pascal Wehrleinnek is, aki a gyötrelmes idénykezdet után pontokat szállított a Saubernek a 7. hely megszerzésével.

Ezt a pozíciót a rajtrácson még Fernando Alonso birtokolta, de a kialvó piros lámpák után nem sokáig: a spanyol végül befutott, a 12. helyen ért célba, majd alig két órával a leintést követően már a repülőtérről posztolt, ahonnan egy magángép fedélzetén, Eric Boullier versenyigazgató és Zak Brown csapatfőnök társaságában útnak indult Indianapolis felé, hogy folytassa a felkészülést a tengerentúli kalandra. A spanyol szurkolók egyébként példásan kiálltak a kedvencük mellett: a viadal leintése után akármerre járt, ismét hangos éljenzéssel üdvözölték. 

Csúcstalálkozója is volt a versenynapnak: ez akár a McLaren-résztulajdonos Mansour Ojjeh érdekes – és talán üzenetértékű – látogatása is lehetett volna a Mercedes fővezéreinél, de mi némi patriotizmussal inkább a legutolsó garázsban kora délután zajlott eseményre voksolnánk. Ott székel az F1 Experiences kétüléses gárdája, amelynek kötelékében hajt honfitársunk, Baumgartner Zsolt, akinek illusztris vendége akadt: a nemrégiben visszavonult Carles Puyolt, az FC Barcelona klubikonját, a spanyol labdarúgó-válogatott korábbi erősségét furikáztatta meg. Az exfocista szinte önkívületi állapotban kászálódott ki Zsolt mögül, sok ideje azonban nem maradt fellélegezni: azonnal megrohamozták a sportbírók, a többi VIP-vendég és mindenki más is, aki éppen arra járt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: