DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Brown multiplatform csapatot csinál a McLarenből

Minden adott ahhoz, hogy a McLaren a jövőben ne kizárólag a Forma-1-ről szóljon – jelentette ki Fernando Alonso a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában. A kétszeres világbajnok szerint az évek óta küszködő brit istálló új vezére, Zak Brown azon mesterkedik, hogy kiterjessze az alakulat versenyprogramját más kategóriákra is.

Alonsónak minden eddiginél keserűbb kenyeret kell rágcsálnia idén a McLarennél, köszönhetően a Honda kínszenvedésének, ám a spanyol pilóta szerint pozitívumokat is lehet tapasztalni az alakulat kötelékében. Példaként az új nagyfőnököt, a Ron Dennist felváltó Zak Brownt hozta fel, aki messze más irányvonalat követ, mint az elődje.

Mit ismeretes, a kétszeres vb-első kiharcolta magának, hogy idén a Monacói Nagydíj helyett az Indianapolis 500-on indulhasson a McLaren-Honda és az Andretti Autosport közös kötelékében. Álláspontja szerint ez jórészt annak köszönhető, hogy a Dennis nevével fémjelzett, kizárólag az utcai autókról és az F1-ről szóló korszakhoz képest Brown nyitott az autósport világának más szegleteire is.

alonso-indy



„Zaknek egészen más elképzelése, víziója van a McLarennel, mint márkával kapcsolatban, ugyanis szeretné a McLarent más kategóriába, más világokba is elvinni. Ezt mutatja ez az Indy 500-as dolog is, ráadásul szerintem a McLaren nem csak idén lesz ott, hanem a jövőben is. Úgy gondolom, hogy a jövőben a McLaren feltűnik majd a Le Mans-i 24 óráson is, mert a múltban ott is, itt is nyertek. Az a legnagyobb különbség, hogy Zak nem kizárólag a Forma-1-re összpontosít. Azt szeretné, ha a csapat más kategóriákban is szerepelne és sok autót adna el. Ehhez az kell, hogy új piacok is megnyíljanak, márpedig az Egyesült Államok az egyik legnagyobb piac” – mondta a spanyol versenyző, aki Dennis múltbeli tevékenységét „fantasztikusnak” titulálta.

Alonso már túl van az első Indycar-tesztelésen, a vasárnapi Spanyol Nagydíj után pedig azonnal indul az Egyesült Államokba, hogy folytassa a felkészülést az Indy 500-ra. A pilóta szerint az ottani autók vezetése az oválpálya jellege és az aszimmetrikus beállítások miatt komoly kihívást jelent, s bár az első tesztelés kapcsán komoly elismeréseket kapott a tengerentúli autósport-szakértőktől, véleménye szerint az a gyakorlás csupán arra volt elegendő, hogy megízlelje az előtte álló kihívást. „A jövő héten szabadedzések lesznek, ahol először vezetek majd úgy, hogy mások is lesznek körülöttem. Bízom benne, hogy hamar sikerül magabiztossá válnom és megértenem, hogy milyen az autó, hogyan tudok minél jobban felkészülni május 28-ra. Két intenzív hét áll előttem, de már nagyon várom” –mondta a hispán.

Tengerentúli kaland ide vagy oda, a paddock népét elsősorban az foglalkoztatja, hogy mihez kezd a McLaren-Honda Forma-1-es projektjéből szemlátomást kiábrándult versenyző. A többség biztosra veszi, hogy vált: korábbi csapatával, a Renault-val már hírbe hozták, olasz források azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy megpróbálja magát visszacsempészni az idén újra versenyképes Ferrarihoz, de olyanok is vannak, akik szerint az Indy világa annyira bejön neki, hogy átteszi a székhelyét az Egyesült Államokba. Maga az érintett csupán annyit volt hajlandó elárulni Barcelonában, hogy később hoz döntést a jövőjével kapcsolatban.

alonso-brown

„Mindenre nyitott vagyok, de szerintem az idei szabályok alapján épült Forma-1-es autókat jó vezetni. Erősek, jó kanyarsebességük és minden megvan, ami az utóbbi néhány évben hiányzott. Ezekkel a nagy gumikkal még jól is néznek ki, így tényleg tetszik nekem a jelenkori Forma-1. Az elsődleges célom az, hogy jövőre is itt versenyezzek, de nem csak versenyezni akarok, hanem győzni is. A kötelezettségeim idén lejárnak a McLarennel… A csapattal nincs bajom, de nem nyerünk. Ha szeptember, október környékén azt látom majd, hogy olyan helyzetben vagyunk, amely győzelmet eredményezhet 2018-ra, akkor boldogan maradok. Ha nem ez lesz a helyzet, szívesen tárgyalok másokkal is” – mondta Alonso.

 

Múzeumba kerül az IndyCar-verda

Megtarthatja az Indy 500-as futamon használt autóját Alonso – ezt maga az érintett árulta el. „A futam után a múzeumomba kerül az autó. 2004 óta minden autó az enyém, amellyel versenyeztem. Mindig benne van a szerződésemben, hogy ezek a járgányok a múzeumba kerülnek. Ez sem lesz kivétel” – mondta a pilóta, aki szülővárosában, Oviedóban működteti a pályafutását bemutató intézményt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: