DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Barcelonában már többet várnak Strolltól

Ezúttal olyan pályára látogat a Williams kanadai F1-es pilótája, amelyet már jól ismerhet, igaz, a téli tesztek során megszenvedett vele. Paddy Lowe kettős pontszerzést akar a hétvégén.

Hiába volt gyors a szezon első négy futamán a Williams, a pontokat egyelőre nem igazán hozza az istálló, elmaradtak a Force Indiától, sőt, alig előzik meg a Toro Rossót. Ennek fő oka az, hogy Lance Stroll eddig célba érni sem igazán tudott (nem feltétlenül saját hibájából), nem hogy pontot szerezni, igaz, legutób már közel állt ehhez - most pedig végre egy olyan pályán versenyezhet, amelyet már ismer.

"Valóban jól ismerem a barcelonai pályát a tesztekről, mentem itt a Formula Renault-ban, a Formula-3-ban és most már a Formula-1-ben is a szezon előtt. Viszont igazából soha nem versenyeztem még rajta" - árnyalta azért a képet a kanadai tinédzser. "Ezzel együtt szeretem ezt a pályát, vannak részei, amelyeket különösen kedvelek, ilyen például az első szektor. A pálya vége lassú, trükkös és technikás, szóval azért nem egyszerű" - magyarázta Stroll, akinek a téli tesztek során azért feladta a leckét a pálya, többször is kicsúszott a Williamsszel. 

stroll-2017-williams



"Ezt a pályát a legtöbb pilóta jól ismeri, kicsit olyan, mint egy hazai futam mindenki számára, hiszen mindig itt tesztelünk" - fűzte hozzá a csapat másik versenyzője, Felipe Massa. "Az idei tesztünk jól sikerült, de majd csak a mostani hétvége fog számítani és remélem, hogy nem lesznek olyan balszerencsés incidenseink, mint legutóbb Szocsiban."

"Ez az első alkalom, hogy visszatérnek az autók a gyárba azok után, hogy márciusban elküldtük őket Ausztráliába" - magyarázta Paddy Lowe. "Most tér vissza minden a normális kerékvágásba, most látjuk az első fejlesztési csomagokat, amelyek az aerodinamikai szabályok miatt ezúttal elég jelentősek lesznek. Oroszországban nem úgy szerepeltünk, ahogy akartunk, de az autóban lévő potenciál látható, így a célunk most a kettős pontszerzés" - jelentette ki a technikai igazgató, aki tehát most már Massától és Strolltól is top tízes eredményt vár.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: